-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
A kőszívű ember fiai - közönségtalálkozó lesz a péntek esti előadás után
Egy közös eszmecserére, beszélgetésre hívják a nézőket az alkotókkal, szereplőkkel közösen, ahol elmondhatják meglátásaikat, feltehetik kérdéseiket a darabról.
Az esemény időtartama: kb. 45 perc.
Az esemény helyszíne: A színházi kávézó, ami a földszinten, az előcsarnokban található.
A közönségtalálkozó várható menetrendje:
Az előadás vége - kb. 21:35
SZÜNET - kb. 10 perc
A közönségtalálkozó kezdete - kb. 21:45
Az esemény vége - kb. 22:30
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni ITT LEHET!
Az előadásról röviden:
Szikora János, az előadás rendezője Selmeczi Bea, dramaturggal együtt adaptálta színpadra Jókai Mór klasszikusát. A Vörösmarty Színház produkciójának története nem csak a Baradlay-család történetét követi végig, hanem bemutatja az őket körülvevő karaktereken keresztül a szétszakadt korabeli magyar társadalmat.