-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
A megszokott rend szerint viszik el nagypénteken és húsvét hétfőn is a szemetet
A hulladékszállítás rendje nem, de az ügyfélszolgálat és a hulladékudvarok nyitvatartása változik húsvétkor. A Depónia a lakossági hulladékszállítást 2024. március 29-én, pénteken és 2024. április 1-én, hétfőn is a megszokott ürítési rend szerint végzi. A kukákat a szokásos rend szerint reggel 6 óráig kell kihelyezni.
2024.03.28. 06:23 |
A személyes ügyfélszolgálatok és a Székesfehérvár-Csala Pénzverővölgyi Hulladékkezelő Központ 2024. március 29-én, péntek és 2024. április 1., hétfő között zárva tartanak.
A hulladékudvarok 2024. március 29-én, pénteken és 2024. április 1-én, hétfőn ugyancsak zárva tartanak, 2024. március 30-án, szombaton a megszokott nyitvatartás szerint állnak rendelkezésre:
Palotai Úti, Újváralja sori, csalai, hulladékudvarok szombaton 8.00 – 12.00 és 12.30 – 15.30 között tartanak nyitva.