A Nyitott Tornatermek-program húszéves fennállását ünnepelték a Városházán

Húsz éve indult útjára Székesfehérváron az országban egyedülálló Nyitott Tornatermek-program. A kezdeményezés töretlen és egyre növekvő népszerűségnek örvend azzal, hogy a város iskoláinak tornatermeiben, közösségi házaiban kínál ingyenes sportolási lehetőségeket minden korosztály számára.
2024.04.26. 20:26 |
A Nyitott Tornatermek-program húszéves fennállását ünnepelték a Városházán

  A jubleum alkalmából ünnepséget szerveztek a Városházán, ahol oklevéllel köszönték meg annak a közel 140 sportbarátnak a munkáját, akik oroszlánrészt vállaltak a foglalkozások szervezésében, lebonyolításában, míg a kezdeményezés lelke és mozgatórugója, Magony Tamás Polgármesteri Elismerő Emlékérmet kapott.

Székesfehérvár Önkormányzata 2004-ben hozta létre a Nyitott Tornatermek-programot, ami azóta is sikeresen működik.

A kezdeményezés folyamatosan bővült, fejlődött és egyre népszerűbb lett az aktív kikapcsolódásra, mozgásra vágyó és a közösséget szerető városlakók körében. A legkülönfélébb, díjmentes sportolási lehetőségek ma már minden városrészben elérhetőek.

„Tudjuk, hogy Székesfehérvárnak nem csak ezeréves hagyományai vannak, hanem ennél jóval fiatalabb, ám mégiscsak jelentős időt megélt és kifejezetten a városhoz kötődő kezdeményezései is. A Nyitott Tornatermek abszolút ilyen! (…) 20 évet nem lehet véletlenül elérni és megélni! Ez a születésnap önmagában azt mutatja, hogy akik megálmodták, létrehozták, működtették a programot, azok ezt nagyon jól csinálták! Kijelenthetjük, hogy ilyen nagyívű, szép hagyományokkal rendelkező és a különböző korosztályokból rengeteg embert megszólítani képes szabadidősport-mozgalom nincs még egy az országban!” – fogalmazott köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Külön köszönetét fejezte ki Magony Tamásnak, a Polgármesteri Hivatal Szervezési Irodája sportkoordinációért felelős munkatársának, akik szíve-lelke a programnak. Kiemelte, hogy az önkormányzat a jövőben is biztosítja a Nyitott Tornatermek folytatásának feltételeit.

„A sport a test útján nyitja meg a lelket!” – Szent-Györgyi Albert gondolataival kezdte az elmúlt két évtizedet összefoglaló előadását Magony Tamás. Elhangzott, hogy Székesfehérvár Önkormányzata 2004 márciusában a Sportkoncepciója alapján, a lakossági igényeknek figyelembevételével dolgozta ki és fogadta el a programot, illetve megteremtette a működtetéshez szükséges anyagi, tárgyi és személyi feltételeket.

A kezdeményezés 2004 április 2-án 6 helyszínen indult el.

2005-ben 8, 2007-ben 11, 2008-ban 12, 2009-ben pedig már 14 helyszínen várták a székesfehérváriakat a díjmentes sportolási lehetőségek az önkormányzat, az intézmények, az iskolák, az egyesületek és a szakmai vezetők összefogásának köszönhetően. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően ma 27 helyszínen állnak rendelkezésre egészségfejlesztő és egészséget javító tornák, családi sportolási lehetőségek, csapatsportok és szabadidősportok, melyeket hetente 5.000-en vesznek igénybe.

Az ünnepségen oklevelet vehettek át mindazok, akik a program foglalkozásainak szervezésében, megtartásában oroszlánrészt vállaltak, míg Magony Tamás Polgármesteri Elismerő Emlékérmet kapott a székesfehérvári tömegsport népszerűsítésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.

Közélet

  1. Kiváló vagyonőrök

    Jubileumi ünnepséget szervezett a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Vármegyei Szervezete. A Városháza Dísztermében szerdán délelőtt rendezett eseményen oklevéllel köszöntötték azokat, akik 20, illetve 25 éve tagjai a kamarának, és itt adták át a „Kiváló Vagyonőr” címeket is. A hét személy- és vagyonőr a szakmában végzett kiemelkedő munkájával, a rendkívüli események kezelésében végzett helytállásával érdemelte ki az elismerést.

    2024.05.08.
  2. Átadták az ösztöndíjakat

    Ötvenöt diák tanulmányait támogatja ebben a félévben Székesfehérvár Önkormányzata. Hétfőn délután ünnepélyes keretek között adták át az Alba Regia Tanulmányi Ösztöndíjakat a Városháza Dísztermében. A fiatalokat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a rendezvényen.

    2024.05.06.
  3. Mandiner roadshow Fehérváron

    Székesfehérváron kezdte országos roadshowját a Mandiner média és hírszolgáltató. A Mathias Corvinus Collegium fehérvári központjában Pócza István beszélgetett Robert C. Castel és Bendarzsevszkij Anton biztonságpolitikai szakértőkkel.

    2024.05.08.
  4. Matematikából érettségiztek

    Matematikával folytatódott az idei tanév érettségi időszakának kötelező része. Közel 113 ezer diák vizsgázik a napokban. Stábunk a vizsgát követően a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium végzős diákjaival beszélgetett a feladatsorokról.

    2024.05.07.