-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Döntés a főlelátó befejezéséről
Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági-, és sportminiszter egész napos látogatása végén megszületett a döntés: a Sóstói Stadion főlelátójának befejezéséhez szükséges 400 millió forint 1/3-át kell fedeznie az önkormányzatnak - tájékoztatott Warvasovszky Tihamér polgármester.
Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági-, és sportminiszter egész napos látogatása végén megszületett a döntés: a Sóstói Stadion főlelátójának befejezéséhez szükséges 400 millió forint 1/3-át kell fedeznie az önkormányzatnak - tájékoztatott Warvasovszky Tihamér polgármester.
A délben megtartott sajtótájékoztatón a polgármester és a miniszter álláspontja távol állt egymástól, hiszen Gyurcsány Ferenc szerint fele-fele arányban kell az államnak és a megyeszékhelynek finanszírozni a rekonstrukciót. A város vezetése az 1/3-2/3 arány mellett érvelt.
A két fél a látogatás végén megegyezett, és a város számára kedvező döntés született. Warvasovszky Tihamér elmondta: arra kérte a minisztert, hogy az összeg egy részét még ebben az évben kapja meg a megyeszékhely, hogy a szükséges munkálatokat elvégezhessék.
A helyi önkormányzatra eső 130 millió forintot a jövő évi költaségtvetésből finanszírozzák.