-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Erdély újranemesítői – Csinta Samu író kötetbemutatója szerdán az Aranybulla Könyvtárban
Hogy élnek ma, a hajdani nagynevű erdélyi famíliák leszármazottai? Milyen lehetőségeik, terveik, álmaik, emlékeik vannak? Erről hallhatnak mindazok, akik részt vesznek Csinta Samu kötetbemutatóján április 10-én, szerdán 17.00 órától az Aranybulla Könyvtárban. A belépés ingyenes.
2024.04.09. 13:39 |
Arisztokraták honfoglalása; Erdély újranemesítői – Csinta Samu könyvei kastélyok, arisztokraták és a történelem mezsgyéjén kalauzolják az olvasókat.
A kötetek műfajilag nehezen besorolhatóak, a szereplők elmesélése alapján születettek és dokumentumokkal alátámasztott valós tényeken alapulnak. Családokról, azon felül az utolsó hat és fél évtized történetéről szólnak regényesen, nagyon olvasmányosan, ugyanakkor hitelesen. Csinta Samu közíró beszélgetőtársa Horog László újságíró lesz a szerdai eseményen. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt várnak.