-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Irodalmi séta szombaton a Belvárosban, Váczi Márk történésszel
Folytatódnak a „Mindigmás” városnéző séták Székesfehérváron, a Tourinform Iroda szervezésében. 2024. április 13-án, szombaton 10.00 órakor a város irodalmi emlékeinek és értékeinek nyomán kelhetünk útra.
2024.04.12. 11:27 |
Székesfehérvár számos írónak, költőnek adott otthont, néhányan heteket, mások hónapokat, sőt éveket töltöttek itt.
Emléküket ma táblák és szobrok őrzik. Váczi Márk topográfus, történész és néprajzkutató vezetésével az egykori koronázóváros irodalmi emlékeit és értékeit ismerhetjük meg. A túra szombaton 10.00 órakor a Tourinform Irodától indul. A részvételhez előzetes regisztrációt kérnek ITT, a program weboldalán.