Letették az új buszpályaudvar alapkövét - megújul a Piac tér

 Az új autóbusz pályaudvar épületének alapkövét tették le március 27-én Székesfehérváron, a Piac téren. Az új épületrész már idén augusztustól tudja fogadni az utasokat. Az ünnepélyes eseményen Székesfehérvár polgármestere elmondta, a beruházás elindítását alapos közvélemény-kutatás előzte meg, a fehérváriak többsége egyet értett azzal, hogy a Piac téren kerüljön kialakításra az új autóbusz-pályaudvar. A beruházás parkosítást és térkövezést is magában foglal, az új autóbusz pályaudvar mellett kulturált pihenőparkot alakítanak ki szökőkúttal. Az épületet 370 millió forintért az Alba Volán Zrt. építtetti a Hazai Építő Rt.-vel. (képek az alapkőletételről)
2006.03.27. 10:55 |

 Az új autóbusz pályaudvar épületének alapkövét tették le március 27-én hétfőn reggel Székesfehérváron, a Piac téren. Az új épületrész már idén augusztustól tudja fogadni az utasokat. Az ünnepélyes eseményen Székesfehérvár polgármestere elmondta, a beruházás elindítását alapos közvélemény-kutatás előzte meg, a fehérváriak többsége egyet értett azzal, hogy a Piac téren kerüljön kialakításra az új autóbusz-pályaudvar. A beruházás parkosítást és térkövezést is magában foglal, az új autóbusz pályaudvar mellett kulturált pihenőparkot alakítanak ki szökőkúttal. (képek az alapkőletételről)

 A buszpályaudvar jelenlegi épületét 1962-ben adták át és az eltelt 44 év alatt teljesen elavulttá vált. Warvasovszky Tihamér polgármester az ünnepélyes alapkőletételen kiemelte: fontosnak tartja azt is, hogy az új autóbusz – pályaudvart helyi, fehérvári cég építi meg a fehérváriaknak. A Volán új épületrészében pénztárak, forgalomirányító iroda, és váróterem kap helyet, míg az emeleti részben irodákat alakítanak ki. Az utasokat kulturált illemhely, üzletek és egy kávéház is szolgálja majd. Székesfehérvár polgármestere elmondta, a beruházás parkosítást és térkövezést is magában foglal, az új autóbusz pályaudvar mellett kulturált pihenőparkot alakítanak ki szökőkúttal.

 Tóth István, az Alba Volán vezérigazgatója kiemelte, a közbeszerzési eljárás nyertese, a Hazai Építő Rt. már megkezdte a munkálatokat, az Alba Volán beruházásában épülő új forgalmi épület augusztusra az iskolakezdésre készül el. Dr. Tóth Ferenc projektvezető hangsúlyozta, hogy jelenleg naponta mintegy 70 ezer ember és 1100 buszjárat fordul meg a pályaudvaron.

Városfejlesztés

  1. Épületbejárás diákokkal

    Befejeződött a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületegyüttesének teljes körű felújítása. Pénteken dr. Cser-Palkovics András polgármester a végzős gimnazistákkal közösen nézte meg a kívül-belül megújult intézményt. Az iskola a nyár folyamán visszaköltözik az épületbe, az új tanévet már itt kezdhetik majd a tópartis tanulók és tanáraik.

    2024.05.31.
  2. Tanösvény a Rácbányában

    Tematikus tanösvényt alakítottak ki a Rácbányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rácbánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a tanösvény alkalmas környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is. A Rácbánya 2012 óta természeti emlék besorolású területe Székesfehérvárnak.

    2024.05.30.
  3. Elkészült a körforgalom

    Elkészült a végleges körforgalom a Pozsonyi út – Zsolnai út – Pöstyéni utca kereszteződésben. Mostantól a minden irányban kialakított, akadálymentes gyalogos-átkelőhelyeknek köszönhetően biztonságosan lehet átkelni az utcák között – hangzott el a csütörtöki műszaki átadáson, amelyen jelen volt Östör Annamária önkormányzati képviselő is.

    2024.05.30.
  4. Zöld bajnok Fehérvár!

    A lakossági LED-csereprogram legjobbjai között szerepelt Székesfehérvár. A CYEB Kft. által két évvel ezelőtt indított, a lakossági energiamegtakarítást segítő ingyenes programhoz Székesfehérvár Önkormányzata is sikeresen csatlakozott.

    2024.05.29.