-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Mától csütörtökig áramszünet lesz Székesfehérvár egyes utcáiban
Az E.ON tájékoztatása szerint február 27-én, 28-án és 29-én, kedden, szerdán és csütörtökön áramszünetre kell számítani Székesfehérvár egyes utcáiban. Az érintett területeken kérik a lakosság megértését.
2024.02.27. 08:53 |
Az E.ON tájékoztatása szerint február 27-én, kedden 8.00 és 15.30 óra között áramszünet lesz az alábbi utcákban:
- a Farkasvermi utca 107., 109., 111. és 117. házszámok alatt,
- a Sajó utca 134., 138., 142., 143., 144., 147., 151., 173., 175., 177., 179. és 181. házszámok alatt, továbbá a 155. és 169. közötti páratlan, a 106. és 130. közötti páros, házszámok alatt.
- a Sajó utca 12350/2 helyrajziszám alatt,
- a Kőrösi utca 1., 190., 197., 202. és 204. házszámok alatt, továbbá a 20568/263, 20568/266, 20568/258, 20568/248, 20562/29, 20568/238, 20568/266, 20568/257 helyrajziszámok alatt.
Szintén áramszünetre kell számítani február 28-án, szerdán 8.00 és 15.30 óra között az alábbi utcákban:
- a Bébic utca 44., 49., 59., 61., házszámok alatt, valamint 65. és 73., 77. és 87., továbbá a 91. és 103. közötti páratlan házszámok alatt és a 12461/4, 12465/2, 12457/8, 12462/2, 12467/2, 12457/20 helyrajziszámokon,
- a Kőrösi utca 1. házszám alatt, valamint a 4477/3 helyrajziszámon,
- a Kund utca 1., 2., 3., 4., 6. és 7. házszámok alatt,
- a Tompa Mihály utca 26. és 32., a 36. és 60. közötti páros, valamint a 35. és 63., valamint 67. és 89. közötti páratlan házszámok alatt,
- az Ond utca 1., 2., 3., 4., 5. és 6. házszámok alatt,
- az Ikva utca 3., 9. és 13. házszámok alatt,
- az Attila utca 1. és 43. közötti páratlan, valamint a 2. és 42. közötti páros házszámok alatt,
- a Farkasvermi utca 70., 95. és 99. házszámok alatt.
Február 29-én, csütörtökön 8.00 és 15.30 óra között az alábbi utcákban kell áramszünetre számítani:
- a Kund utca 1., 2., 3., 4., 6. és 7. házszámok alatt,
- az Attila utca 1. és 43. közötti páratlan, valamint a 2. és 42. közötti páros házszámok alatt,
- a Tompa Mihály utca 26. és 32., a 36. és 60. közötti páros, valamint a 35. és 63., valamint 67. és 89. közötti páratlan házszámok alatt,
- az Ond utca 1., 2., 3., 4., 5. és 6. házszámok alatt.
Az E.ON kéri, egyben köszöni az érintettek megértését.