Közösségi összefogás - megkezdődött a Donát-kápolna tetőszigetelésének cseréje

A közösségi összefogásnak köszönhetően összegyűlt támogatásból megkezdődött a Szent Donát-kápolna tetőszigetelésének cseréje – számolt be képekkel a munkálatok megkezdéséről közösségi oldalán a Székesfehérvár-Öreghegy Római Katolikus Plébánia.
2023.08.16. 13:45 |
Közösségi összefogás - megkezdődött a Donát-kápolna tetőszigetelésének cseréje

A város közösségének összefogásával alig egy félév alatt összegyűlt az a mintegy kétmillió forint, amelyből felújítják az öreghegyi Szent Donát-kápolna tetőszerkezetét. Mint arról korábbi híradásainkban beszámoltunk, az 1994-ben átadott kápolnát az utóbbi években több olyan hatás is érte (villámcsapás, viharos erejű szél), ami miatt sérülést szenvedett az épület. A megsérült tetőszigetelés javítására és a faszerkezet állagmegóvására mihamarabb sort kellett keríteni.

Mivel az egyházközség feladata, hogy a rábízott épületeket is rendben tartsa, hogy ne csak a mostani, hanem a következő nemzedék is használni tudja, ezért az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja tél végén az adománygyűjtés indítása mellett jótékonysági bált is szervezett. A jó ügy mellé állt a város közössége: magánszemélyek, vállalkozások, baráti társaságok, és így nyár elejére rendelkezésre állt az összeg. A felméréseket és a közbeszerzési eljárást követően néhány napja megkezdődött az állványozás és a tetőszigetelés cseréje.

Városfejlesztés

  1. Épületbejárás diákokkal

    Befejeződött a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületegyüttesének teljes körű felújítása. Pénteken dr. Cser-Palkovics András polgármester a végzős gimnazistákkal közösen nézte meg a kívül-belül megújult intézményt. Az iskola a nyár folyamán visszaköltözik az épületbe, az új tanévet már itt kezdhetik majd a tópartis tanulók és tanáraik.

    2024.05.31.
  2. Tanösvény a Rácbányában

    Tematikus tanösvényt alakítottak ki a Rácbányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rácbánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a tanösvény alkalmas környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is. A Rácbánya 2012 óta természeti emlék besorolású területe Székesfehérvárnak.

    2024.05.30.
  3. Elkészült a körforgalom

    Elkészült a végleges körforgalom a Pozsonyi út – Zsolnai út – Pöstyéni utca kereszteződésben. Mostantól a minden irányban kialakított, akadálymentes gyalogos-átkelőhelyeknek köszönhetően biztonságosan lehet átkelni az utcák között – hangzott el a csütörtöki műszaki átadáson, amelyen jelen volt Östör Annamária önkormányzati képviselő is.

    2024.05.30.
  4. Zöld bajnok Fehérvár!

    A lakossági LED-csereprogram legjobbjai között szerepelt Székesfehérvár. A CYEB Kft. által két évvel ezelőtt indított, a lakossági energiamegtakarítást segítő ingyenes programhoz Székesfehérvár Önkormányzata is sikeresen csatlakozott.

    2024.05.29.