-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Nemes Márton: Techno Zen a 60. Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonjában
A terekben egy olyan multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotást láthatnak majd a világ minden tájáról érkezők november végéig, amely az absztrakt festészet hagyományain túl a kortárs élményvilágra, így a technoszubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül.
A New Yorkban és Budapesten élő művész a Velencei Biennáléra fővárosi műtermében készítette el alkotásait. Az ÖKK Podcast stábját is itt fogadta és vezette körbe e színpompás világban, miközben egy kis betekintést adott az alkotói létbe.
A beszélgetésből kiderül, mennyi idő alatt tud egy gyermek egy A/4-es lapot ceruzával teljesen telerajzolni, hogyan egészíti ki egymást a műszaki tudás és a művészet, és – ha jól figyelnek – a hallgatók azt is megtudhatják, hogy Székesfehérváron melyik épület falait díszítik több mint két évtized óta a mai napig alkotásai.