-
Fokozott rendőri jelenlét
A rendőrség -a magdeburgi eseményekre tekintettel- a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.
2024.12.21. -
Egy perc a biztonságért
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
2024.12.17. -
Áldozatsegítő Központ
Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.
2024.12.13. -
Vádemelés a tolvaj ügyében
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.
2024.12.11.
Tíz évet kapott a székesfehérvári kétszeres gyilkos -élve gyújtotta fel higítóval társát
Első fokon tíz év szabadságvesztésre ítélte a Fejér Megyei Bíróság azt a fiatalt, aki társával együtt két embert gyújtott fel két évvel ezelőtt. Az indoklás szerint 2002. február 10-én az akkor még 16. életévét be sem töltött vádlott gyermekkorú társával a közepesen értelmi fogyatékos K. Jánost, aki maga is fiatalkorú volt még, elcsalta egy elhagyott területre, ahol a gyermekkorú fiú hígítóval leöntötte, Sz. Ákos pedig meggyújtotta az áldozatot.
Első fokon tíz év szabadságvesztésre ítélte a Fejér Megyei Bíróság azt a fiatalt, aki társával együtt két embert gyújtott fel két évvel ezelőtt. Az indoklás szerint 2002. február 10-én az akkor még 16. életévét be sem töltött vádlott gyermekkorú társával a közepesen értelmi fogyatékos K. Jánost, aki maga is fiatalkorú volt még, elcsalta egy elhagyott területre, ahol a gyermekkorú fiú hígítóval leöntötte, Sz. Ákos pedig meggyújtotta az áldozatot.
Az égő testű, rohanó fiúra a rendőrök találtak rá. Másnap ugyanez a páros egy hajléktalan alsó testét öntötte le, majd gyújtotta meg. Hosszú szenvedés után ez utóbbi áldozat is meghalt. Jánosnak egy, a vádlott számára sértő mondata, a hajléktalan férfinek korábbi nézeteltérésük miatt kellett meghalnia.
A bíró kiemelte: Sz. Ákos az átlagosnál jóval rosszabb családi, és szociális körülmények között élt, felelősségérzete nincs, részvét nem váltható ki nála. Az előzetes letartóztatásban levő fiú tagadta bűnösségét, és kijelentette: hazugságvizsgálatnak szeretné alávetni magát. A védő, és a fiú törvényes képviselője felmentésért fellebbeznek.