-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Óriási drogbiznisz "családi vállakozásban" - nyolc gyanúsítottak fogtak el a zsaruk
A holland alapanyagokból Magyarországon előállított kábítószerekkel kereskedő bűnbandára az ünnepek előtt csapott le a KR NNI; a két család nyolc tagjával szemben a holland hatóságokkal együttműködve sok bizonyítékot gyűjtöttek össze. A gyanú szerint a banda 2022 szeptembere óta hozott be Hollandiából amfetaminolajat, amiből aztán - különböző anyagok felhasználásával - amfetamint állítottak elő, majd azt dílereknek továbbértékesítették.
Az illegális drogüzletben a gyanú alapján részt vett az anyán és a fián kívül a férfi felesége, nővére és sógora is, valamint egy másik család három tagja: egy testvérpár és egyikük barátnője.
A tagok egymással csak internetes csevegőoldalakon kommunikáltak és a "hálózatban" mindenkinek meghatározták a szerepét: voltak, akik Hollandiából hozták haza autóval a kábítószert, mások "felütötték" a kábítószer-alapanyagokat és előállították belőlük az árusítható amfetamint, megint mások pedig értékesítették ezeket a dílereknek - írták.
A KR NNI szervezett bűnözés elleni nyomozói más szervezetek bevonásával december 19-én hajnalban fogták el a nyolc gyanúsítottat, valamint kutatásokat is végrehajtottak Budapesten, Székesfehérváron, Szigethalmon, Dunavarsányban és Győrben.
A rendőrök többfajta drogot és különböző, kábítószerek előállításához és porciózásához használatos, droggal szennyezett eszközöket - mérlegeket, nejlontasakokat, mérőedényeket, kanalakat, flakonokat, kannákat, bográcsokat - is lefoglaltak. A vegyületek listáján szerepel cannabis, amfetamin és számos, kábítószer "felütéséhez" használatos anyag.
A kutatások során több kilogrammnyi marihuána is előkerült, sőt még marihuánás csokoládé is - tették hozzá.
A lefoglalt tárgyak között volt egy olyan ötliteres kanna, amiben amfetaminolajat tároltak. Emellett a nyomozók találtak több mint tíz liter olyan kémiai elegyet is, aminek a szakértői vizsgálata még tart, és mivel a reális számítások szerint a feketepiacon egy liter amfetaminolajból hozzávetőleg 3 kilogramm amfetamin állítható elő, így körülbelül több mint 15 kilogramm kábítószert tudtak volna ezen alapanyagokból előállítani, de ennek többszöröse sem kizárt.
A nyomozók a fentieken túl a gyanúsítottaktól lefoglalták a drogcsempészéshez és -terjesztéshez használt gépkocsikat is, illetve mintegy 100 millió forintnyi vagyont.
A négy férfit és a négy nőt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. A gyanúsítottak közül három nőt és három férfit bűnügyi őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat, amit időközben a bíróság el is rendelt - áll a közleményben.