-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Retro pikniket rendeznek a Felsővárosi Közösségi Házban
A Kedvcsinálók Társulatával kezdődik a Retro piknik programja április 20-án, szombaton délután negyed négykor a Felsővároson:
ők egy igazi interaktív zenés bohócműsort hoznak el a gyerekeknek. Fél ötkor a Batyuszínház kápráztatja majd el az óvodás és kisiskolás nézőket a Ravaszdi mester című bábszínházi előadással.
Fél hatkor az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Guba csoportja hívja táncba a jelenlévőket: a csoport Majoros Andor és Fekete Krisztina vezetésével működik. Hatkor a fehérváriak körében igen ismert és népszerű Pitypang zenekar zárja a pikniket egy pörgős koncerttel, ahol minden gyermek kitombolhatja magát, ha a délután folyamán még nem használta el energiatartalékait.
Egész délután lesz lehetőség a házban a csocsóasztalt és pingpongasztalt használni, retro játékgépekkel – köztük flipperrel, boxgéppel, szkandergéppel – is készülnek a szervezők, és természetesen a retro gasztronómia is megjelenik az eseményen: a büfé kínálatában szerepel majd virsli, palacsinta, sportcsoki, téli fagyi, ezeket pedig retro szörpökkel lehet leöblíteni. A rendezvény ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!