-
Határ a csillagos ég
A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és a Milestone Intézet diákja, Soproni András a szeptembert már az arizonai Tucsonban kezdi. A székesfehérvári középiskola diákját hat éves korában "szippantotta be a csillagos égbolt és annak minden rejtelme", ekkor kapta meg ugyanis az első távcsövét.
2024.05.07. -
Átadták az ösztöndíjakat
Ötvenöt diák tanulmányait támogatja ebben a félévben Székesfehérvár Önkormányzata. Hétfőn délután ünnepélyes keretek között adták át az Alba Regia Tanulmányi Ösztöndíjakat a Városháza Dísztermében. A fiatalokat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a rendezvényen.
2024.05.06. -
Matematikából érettségiztek
Matematikával folytatódott az idei tanév érettségi időszakának kötelező része. Közel 113 ezer diák vizsgázik a napokban. Stábunk a vizsgát követően a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium végzős diákjaival beszélgetett a feladatsorokról.
2024.05.07. -
Hosszabb nyitvatartás a teraszokon
Új időszámítás kezdődött a belvárosi teraszok nyitvatartása tekintetében. Május elsejétől minden olyan napon, melyet munkanap követ 22 óráig, a többi napon pedig 24 óráig lehet az éttermek bárok teraszain ülni.
2024.05.07.
Székesfehérváron tartja kongresszusát a Magyar Gyermekneurológiai Társaság
1974-ben alakult meg a Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság. Az idő múlásával és a tudomány fejlődésével a gyermekneurológia és a gyermekpszichiátria önálló tudományággá vált, ez indokolta 2012-ben a „háromlábú”-nak becézett társaság megszüntetését, és a Magyar Gyermekneurológiai Társaság megalapítását.
Elődök útján járni – ezzel a címmel rendezik meg a Társaság székesfehérvári, jubileumi kongresszusát mintegy 200 fő részvételével a Mercure Hotel Magyar Királyban.
A tanácskozás célja megemlékezni az alapítókról, terjeszteni az új orvosi ismereteket és találkozni, eszmecserélni a kollégákkal. Van ok az ünneplésre, hiszen az elmúlt 50 év alatt a diagnosztikai módszerekben olyan komoly változások történtek, mint például a mágnesesrezonancia-képalkotás, a molekuláris genetikai vizsgálatok és a videó EEG megjelenése. A terápiás módszerekben is jelentős előrelépések voltak, ide sorolható többek között a betegségmódosító terápia, a génterápia és az enzimpótló kezelések. Ma Magyarországon lehetőség van a veleszületett gerincvelői izomsorvadás, az SMA újszülöttkori szűrésére is – nyilatkozta Prof. Dr. Hollódy Katalin, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Társaság elnöke.
A gyermekgyógyászati betegségek között kifejezetten magas számban vannak jelen a neurológiai betegségek országos szinten.
A sürgősségi betegellátásban nagyon sokszor találkoznak az orvosok epilepsziával, görcsrohamokkal, fejfájással és egyéb idegrendszeri problémákkal. Sőt, akár stroke is előfordulhat már gyermekkorban. Sok a beteg, így fontos, hogy a gyermekneurológiai tudományág rendkívüli módon fejlődött – mondta Dr. Kálmán Andrea, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa.
A háromnapos kongresszus megnyitóján Székesfehérvár városa nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket.
Mint mondta, mindig jó a különféle szakmai közösségeket vendégül látni a történelmi városban, ahol fontos a hagyományok és az értékek ápolása. A 50. évforduló önmagában nagy és szép esemény. Az ilyen találkozók lehetőséget adnak a szakembereknek a tanácskozásra, a legújabb tudományos eredmények ismertetésre és a jó gyakorlatok átadására. Hangsúlyozta, hogy a város és a fehérvári kórház között szoros az együttműködés. Fontos segíteni a helyi egészségügyi dolgozókat és a gyógyítás csúcsintézményét is, ami a meghatározó vidéki kórházak közé tartozik. A polgármester jó tanácskozást és kellemes székesfehérvári időtöltést kívánt a résztvevőknek.
Dr. Kovács Attila Miklós, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház megbízott főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a tudományos ülések, és különösen az országos konferenciák kiemelten fontosak az intézményük életében.
A megnyitón adták át a Társaság által alapított Szénásy-emlékérmet, melyet ezúttal Dr. Siegler Zsuzsa, a Bethesda Gyermekkórház gyermekneurológus főorvosa vett át. A szombatig tartó kongresszus fő témái közé tartozik a csecsemő- és gyermekkori epilepszia diagnosztikája és terápiái, a neurológiai betegségek molekuláris genetikai vizsgálatainak sikerei és buktatói, az onkohematológiai betegségek neurológiai szövődményei és az idegsebészeti kórképek.