Teljes hosszában elkészült a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújítása

Székesfehérvár Városgondnoksága „Út 2017-19” néven saját út-, járda- és parkoló-felújítási programot indított, amelynek keretében két ütemben újították fel a Móricz Zsigmond utca burkolatát. A Huba köz és a Géza utca közti szakasz műszaki átadását hétfőn tartották.
2017.08.21. 10:49 |
Teljes hosszában elkészült a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújítása

Befejeződött a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújításának második üteme. Az "ÚT 2017-19 Program" 42,5 millió forintos beruházása során az első ütemből kimaradt, valamint a Huba köz és a Géza utca közötti szakasz újult meg. "Mintegy 8000 négyzetméteren valósult meg a Móricz Zsigmond utca burkolatának cseréje. Mivel 1971-ben rakták le az előző aszfaltot így az már eléggé elhasználódott, ezért döntöttünk annak cseréje mellett, amikor erre az anyagi fedezet megteremtésével lehetőség nyílt. A felújítás két részletben történt meg, ami nemcsak az útfelület cseréjét, hanem a csapadékvíz- és a szennyvízaknák cseréjét is jelentette”. – mondta el Deák Lajosné, tanácsnok, a körzet önkormányzati képviselője.

"A ma átadott a második szakasz több mint 42,5 millió forintos beruházásból valósult meg. A burkolatfelújítás során több mint 4500 négyzetméternyi aszfalt újult meg, illetve 60 aknafedő-lapot is kicseréltünk. Az „Út 2017-19” program teljes egészében október végére - november elejére valósul meg, összesen több mint 90 munkaterület felújításával.” – tájékoztatott Bozai István, városgondnok, aki megköszönte a lakosok felújítások alatt tanúsított türelmét.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.