-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Vonat helyett buszok
A Budapest-Székesfehérvár-Veszprém vasútvonalon végzett hídépítési munkák miatt ezen a hétvégén egyes szakaszokon autóbuszokkal pótolják a vonatokat.
A Budapest-Székesfehérvár-Veszprém vasútvonalon végzett hídépítési munkák miatt ezen a hétvégén egyes szakaszokon autóbuszokkal pótolják a vonatokat.
Október 11-én 19 óra 30 perctől október 12-én 11 óra 30 percig a személyvonatok helyett autóbuszok szállítják az utasokat Székesfehérvár és Sárszentmihály között. A munkálatok miatt a Budapest-Zalaegerszeg-Hódos, illetve a Budapest-Szombathely vasútvonalon az InterCity és gyorsvonatok kerülő útvonalon közlekednek. Ugyanakkor a Hajmáskér-Pétfürdő-Várpalota-Székesfehérvár közötti szakaszon az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják. A vágányzár miatt megváltozik néhány vonat menetrendje a Celldömölk-Boba-Zalaegerszeg-Hódos, valamint a Veszprém-Lepsény vasútvonalon is - írja a Mávinform közleménye a MÁV Rt. honlapján.