A kedvezőtlen időjárási körülményekre és a résztvevők biztonságát szem előtt tartva számos változás lép életbe a mai és hétvégi programok sorában. Egy héttel elhalasztják a Koronázási Szertartásjáték mindhárom előadását. Szombaton délelőtt 10 órakor a Városháza Dísztermében tartja majd meg ünnepi beszédét Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A város augusztus 20-i Díszközgyűlését is a Városházán tartják majd.
A X. Koronázási Szertartásjátékhoz kapcsolódva ingyenes tárlatvezetés és beszélgetés lesz a Szent István Király Múzeumban augusztus 19-21. között, 18 órakor. A Királyok és Szentek – Az Árpádok-kora című kiállítás tárlatvezetése után beszélgetésre várják az érdeklődőket.
Bemutatójához közeleg a X. Koronázási Szertartásjáték, amely az utolsó Árpád-házi király, III. András életét dolgozza fel. A címszerepben Sarádi Zsolt, aki - némi célzatosság miatt - IV. Kun László után bújik utódja, III. András bőrébe.
A Rákóczi Szövetség szervezésében Székesfehérváron táborozó gyerekekkel találkozott dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városháza Dísztermében. A fiatalok részt vesznek a hétvégi Koronázási szertartásjátékokban is, ahol több ezer ember előtt léphetnek színpadra.
Óriási gőzerővel indult be a X. Koronázási Szertartásjáték próbafolyamata. Az olvasópróba után immár a helyszínen és a Vörösmarty Színház falain belül is beindult a munka. Az utolsó aranyágacska című előadást, III. András történetét augusztus 19-én mutatja be a Vörösmarty Színház a Nemzeti Emlékhelyen.
A Székesfehérvári Királyi Napok idén is gazdag kínálattal várja a vendégeket: folkfesztivál neves hazai néptáncegyüttesekkel, fúvós örömzene, katonazenekarok, komoly- és könnyűzenei koncertek, kertmozi, családi piknikek kínálnak tartalmas szórakozást minden korosztálynak. Idén a tizedik Koronázási szertartásjátékkal lezárul az Árpád-házat bemutató sorozat: III. András, az utolsó aranyágacska életét követheti a közönség a Nemzeti Emlékhelyen.
Már épülnek a 22 méter magas tornyok, és hamarosan megkezdődik a lelátó összeszerelése a Koronázási Szertartásjáték helyszínén. A Nemzeti Emlékhelyen záruló egy évtizedes programsorozat utolsó bemutatóján III. András élete, uralkodása elevenedik meg a színpadon. Mint ahogy eddig minden évben, idén is nagy odafigyeléssel, régészek által készített térkép alapján építik fel a nagyszabású előadás díszletét, vigyázva a műemlékekre.
Június 30-ig még meghosszabbíthatják a Vörösmarty Színház törzsbérletesei bérletüket, utána pedig szabad a vásár! Érdemes lesz bérletet váltani, hiszen sokszínű, változatos, minden igényt kielégítő műsorral készül az ország egyik leghíresebb társulata. Ősbemutató, Shakespeare, Beatles, operett, és még több zene...
Sajtónyilvános eseményen váltott bérletet a Vörösmarty Színház 2022/23-as évadára Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András Bagó Bertalan művészeti vezetővel közösen ajánlotta az új évad bemutatóit a színházszerető közönség figyelmébe.