A Pártoló est sorozatban március 18-án hétfőn 19 órakor Váradi Eszter Sára művésznő és zenész barátai Tóth Marcell - bilentyű, Fövenyi Máté - gitár, Kovács Gergő - basszusgitár, Kovács Zsolt - dob, Cserta Balázs - szaxofon várják a közönséget.
Egy héten belül két darab premierje is következik a Vörösmarty Színházban. Lendvai Zoltán a 80 nap alatt a Föld körül “csehszlovák” átdolgozását február 23-án mutatják be, március 1-jén pedig a Vágy nevű villamos című színmű premierje következik Bagó Bertalan rendezésében.
A Black Comedy nagyszínpados premierjét máris egy újabb követi a Vörösmarty Színházban: Lendvai Zoltán a 80 nap alatt a Föld körül “csehszlovák” átdolgozását állítja színpadra február 23-án. A próba elején beszélgettünk Lendvai Zoltán rendezővel a darabban rejlő lehetőségekről és kihívásokról.
Az előző években rendkívül sikeres Beavató bérletsorozatot ismét útjára indította a Vörösmarty Színház. Az interaktív irodalomóra első állomásán Hargitai Iván prózai tagozatvezető a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színésznövendékeinek segítségével a Bánk bánt dolgozta fel a diákoknak.
Keller János 18 évvel ezelőtt lépte át a Pelikán Udvar kapuját, és lett tagja a Vörösmarty Színháznak. Pártolói estjén felcsendültek betétdalok többek között a Mágnás Miska, Csárdáskirálynő és a Két összeillő ember című előadásokból is.
A Vörösmarty Színház értesíti kedves nézőit, hogy a január 25-i, pénteki Black Comedy előadás betegség miatt elmarad. Az előadás pótlásáról tájékoztatni fogják nézőket, amelyre a megváltott jegyek, bérletek érvényesek lesznek. Megértésüket köszönik.
Az idei évben is gálaműsorral ünnepelte a Magyar Kultúra Napját Székesfehérvár a Vörösmarty Színházban. Az est folyamán Székesfehérvár polgármestere átadta a „Pro Cultura Albae Regiae” díjat, amit idén Székesfehérvár Közgyűlése Komlósi József könyvtárosnak, intézményvezetőnek ítélt oda. A folytatásban Szirtes Edina Mókus énekesnő, hegedűs verskoncertjét hallhatta a közönség.
A Vörösmarty Színház művésznője, Váradi Eszter Sára sok izgalmas feladatot kapott a 2018/2019-es évad első felében. A Chicago sikerprodukcióval indította a munkát ősszel, ezután következett női főszereplőként a Jövőre veled ugyanitt 2, majd Az ember tragédiája előadásban remekelt a teljes társulattal közösen, jelenleg pedig a Black Comedy című bohózatban látható.
Az olvasópróbával megkezdődött a felkészülés A Vágy nevű villamos színmű március 1-jei bemutatójára a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában. Bagó Bertalan rendezése Tennessee Williams egyik legismertebb, legsikeresebb drámáján, A vágy villamosán alapul.
Január második szombatján volt a 2019-es esztendő első premierje a Vörösmarty Színházban, ahol Peter Shaffer: Black Comedy című, 1965-ös bohózatát láthatta a közönség Mohácsi János rendezésében.