A júliusi hétvégék már a Koronázási Ünnepi Játékokra hangolnak: este hatkor minden szombaton megjelennek majd az óriásbábok a Fő utcán, hogy hagyományőrzők kíséretében hívják fel a figyelmet az augusztusi rendezvényekre. Az első szombat más meglepetést is tartogat a Belvárosban sétálóknak, akik a Koronázási Szertartásjátékra szóló belépőjüket is megvásárolhatják a programon.
A Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar lesz a helyszíne idén a Nyári Színháznak. Feydeau A hülyéje című, nyelvi humorban és félreértésekben bővelkedő vígjátékát Widder Kristóf rendezésében láthatja a közönség. A színházjegy mellé vacsorázási lehetőséget is kínálnak a Gasztroudvarban, a közlekedést pedig a 37-es autóbusz ingyenes használata könnyíti majd a látogatók számára.
Május 28-án, vasárnap a Vörösmarty Színház örömmel adott otthont egy gyereknapi jótékonysági programnak. Az adományozás révén több mint 595 ezer forint gyűlt össze, mely a gyermekvédelmi központot gazdagítja. Emellett voltak tárgyi felajánlások, rollereket, bicikliket, görkorcsolyákat, társasjátékokat, iskolatáskákat adományoztak a központnak.
Molnár Ferenc regénye nyomán Dés László − Geszti Péter − Grecsó Krisztián alkalmazták színpadra A Pál utcai fiúkat, a zenés darabot szeptemberben mutatják be a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán Keszég László rendezésében. A Pál utcai fiúk egy olyan érzékeny történet, melynek zenés változata tartalmas kikapcsolódást ígér az egész családnak.
Kovács Yvette díszlettervező előadásával folytatódott az óriásbáb-készítő tábor. Idén négy fehérvári iskola 40 tanulója vehet részt III. Béla király és felesége, Antiochiai Anna alakjának elkészítésében. A péntekig tartó tábort idén is Majoros Gyula bábkészítő mester, az óriásbábok kivitelezője vezeti.
A Fehérvári Programszervező Kft. idén is megrendezi az óriásbáb-készítő tábort, amelyben június 6-9-ig, III. Béla és felesége, Antiochiai Anna alakjának elkészítésében vehetnek részt a négy iskolából érkező diákok. A tábort Majoros Gyula bábkészítő mester, az óriásbábok kivitelezője vezeti.
Rendhagyó évadzáróra várt minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház pénteken. A résztvevők az igazgatói beszámolót követően kedvenc színészüktől vásárolhattak dedikált bérletet, volt zenés műsor, tánc, improvizációs játék, activity és szelfizés is a színház művészeivel.
A Nemzeti Emlékhelyen tartott hétfői bejárással elkezdődött az idei Koronázási Szertartásjáték előkészítése. 2017-ben III. Béla király élettörténetének lehetünk tanúi augusztus 18-án és 19-én. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, az előadás rendezője Szendrényi Éva díszlettervezővel és az esemény egyik kivitelezőjével, Gál Dezsővel, valamint több más szakemberrel együtt járta be a Koronázási Szertartásjáték helyszínét hétfőn délután.
Június 2-án, pénteken 15 és 19 óra között a Vörösmarty Színház mindenkit szeretettel vár rendhagyó nyilvános évadzárójára, amelyet interaktív, ingyenes, meglepetésekkel teli programok követnek. A résztvevők a színészektől vásárolhatnak dedikált bérletet, lesz sütibazár, nyereményjáték, kedvezmények, szelfizés és triciklizés is a művészekkel.
Az 56 csepp vér szerdai előadása előtt egy nemzetőröltönyt adományoz a Vörösmarty Színház részére Sinka Jenő, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének Fejér megyei elnöke. A relikviát dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója veszi át a 17 órakor kezdődő előadás nyitányaként.