-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Beszélnünk kell a problémákról! – gyermekvédelmi konferencia Fehérváron
A vármegyében és országos szinten is ez volt az első ilyen széles körű, szakmai tanácskozás. Azokat a jogalkalmazó szakembereket, szakmai szervezeteket hívták meg, akik, illetve amelyek a gyermekvédelmi jelzőrendszerben tevékenykednek, kiskorúak sérelmére elkövetett gyermekbántalmazási ügyekben eljárnak, illetve a gyermekek sorsáról döntenek – például bírók, ügyészek, rendőrök, bűnmegelőzési és áldozatvédelmi szakemberek, pártfogók, kormányhivatali és gyermekotthonokban dolgozó munkatársak.
A fő cél a személyes találkozás és a közvetlen tapasztalatcsere volt.
A konferenciát Szabó Vendel rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, Fejér Vármegye rendőrfőkapitánya nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban éppen egy Fejér vármegyei eset volt az, ami jelentősen meghatározta a közhangulatot, és még inkább a középpontba helyezte a gyermekvédelmet. Látni kell azonban, hogy a szakemberek, a hatóságok mindig kiemelten kezelik ezeket az ügyeket, és folyamatosan részt vesznek olyan érzékenyítő képzéseken, szakmai konzultációkon, melyek a megoldás irányába vezetnek.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer motorjának számító rendőrségen képeztek olyan kollégákat, akik kellő empátiával és nagyobb szakmai tapasztalattal tudják kezelni a döntően a családban és a gyermekvédelmi intézményekben történt bűneseteket. „Beszélnünk kell a problémákról, hogy tovább tudjuk vinni a szakterületünkön az előremutató javaslatokat!” – hangsúlyozta Szabó Vendel rendőrfőkapitány.
„Egy olyan kérdéskört jár körül a konferencia, ami az elmúlt hónapokban különösen nagy figyelmet kapott. (…) Nekem ugyanakkor az volt a tapasztalatom az elmúlt évek során, hogy a szakemberek a korábbi időszakban is lelkiismeretesen, alázattal és hozzáértéssel foglalkoztak a gyermekvédelemmel. Székesfehérváron hosszú évek óta létezik az a széleskörű szakmai együttműködés, melynek eredménye többek között a mostani konferencia.” – fogalmazott köszöntőjében dr. Cser- Palkovics András polgármester. Fontosnak nevezte, hogy megerősítsék a szakemberek szakmai megbecsülését. Ennek jegyében Székesfehérvár Önkormányzata arra kérte az érintett intézményeket: dolgozzanak ki egy intézkedéscsomagot arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat mit tehet még ezen a területen. A javaslatot várhatóan áprilisban tárgyalja majd a Közgyűlés. A gyermekvédelem egy komplex terület, ahol különösen fontos, hogy a döntéshozók kíváncsiak legyenek a szakmai érvekre – hangzott el.
A megnyitót követően a konferencia szekcióülésekkel folytatódott, ahol a résztvevők megosztották egymással szakmai ismereteiket és gyakorlati tapasztalataikat.