Befejeződött Maroshegyen a Temesvári utca és a Gyimesi utca út- és víziközmű-felújítása, valamint a Szilvamag környékének területrendezése. A Városgondnokság ÚT 2017-19 programjának keretében az útburkolat és a járdák kialakítása előtt felújították az ivóvízhálózatot, és új csapadékvíz-elvezető rendszert építettek. Korábban az esővíz nem megfelelő elvezetése jelentette az egyik fő problémát.
Október 4-én, csütörtökön 18 órakor a Maroshegyi templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után közös szentóra kezdődik hazánkért, az egházért, az új papi hivatásokért és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.
Befejeződött a maroshegyi Batthyány utcai rendelő felújítása, hétfőtől - közel fél év után - ismét ott várták a betegeket a körzetekben rendelő háziorvosok. A közel 90 millió forintból megújult rendelő teljesen akadálymentes lett, megújult a váróterem és a rendelők is, valamint a régi azbeszt pala helyett új, sík, hőszigetelt tetőszerkezetet kapott az épület.
Az E.ON tájékoztatása szerint, az általuk a szolgáltatás minőségének javítása miatt végzett karbantartási munkákhoz kapcsolódóan szeptember 30. és október 2. között, hétfőtől szerdáig Székesfehérvár több utcájában áramszünet lesz.
Befejeződött a Batthyány utcai rendelő felújítása, hétfőtől ismét ott várják a betegeket a körzetekben rendelő háziorvosok. A pénteki költözés idejére mindenki türelmét kérik. Szeptember 30-án, hétfőn a megszokott helyen és rendelési időben indul a rendelés a megújult orvosi rendelőben.
Szeptember 21-én, szombaton 10-12 óráig Tollpihe Meseíró Klub lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Könyvtárában, Benkő Andrea, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője vezetésével. A részvétel díjtalan.
Napsütés és jó hangulat várta a maroshegyieket a szüreti Böndörödő hagyományőrző rendezvényén. A mulatságot tizenkettedik alkalommal rendezték meg, csikós bemutatóval, a helyi művészeti csoportok fellépésével és az elmaradhatatlan bográcsozással.
Több ezer látogatót várnak idén is a 12. Maroshegyi Böndörödőre szeptember 14-én, szombaton a Gárdonyi Géza Művelődési Házban és az intézmény előtti téren. A nagyszabású szüreti mulatság elmaradhatatlan része a szekeres-zenés felvonulás, a csákberényi csikósok bemutatója, a többféle verseny és a helyi művészeti csoportok színpadi szereplése.
Szeptember 14-én Maroshegyen idén is lesz nagyszabású szüreti mulatság. A Böndörödőn koncertekkel, csikós bemutatóval, néptánc- és íjász bemutatóval, gyermekprogramokkal, főzőversennyel, borlopó versennyel, pogácsasütő versennyel, őszi dekoráció-készítő versennyel várják a családokat.
Június közepén zárták le a balesetveszélyessé vált Vásártéri úti felüljárót, azóta a statikai vizsgálatok és a felújítási tervek is elkészültek. Kiderült, hogy az évtizedekkel ezelőtt jóval kisebb forgalomra méretezett szerkezet komoly műszaki beavatkozást igényel.