Városfejlesztés

/ 2006.03.03. 15:08:49 |

Tizennégy fehérvári projekt a Nemzeti Fejlesztési Terv II-ben

 Azokról a székesfehérvári projektekről tájékoztatott ma Warvasovszky Tihamér polgármester, amelyek a Nemzeti Fejlesztési Terv II.-ben szerepelnek. „Székesfehérvár gazdasága erős, jó irányba halad és meghatározó szerepe van az ország gazdaságában, ezt jelzi az is, hogy 14 olyan terv, projekt szerepel a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben, amely a városhoz kötődik” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere. A 14 projekt között szerepel többek között egy multifunkcionális csarnok építése, a Hiemer ház teljes felújítása, az Alba Airport és az Alba Innovációs Park létrehozása is.
/ 2006.03.01. 22:25:27 |

Megvalósulhat a Vidámpark fejlesztése - nyáron kezdik a munkát

 Megvalósulhat a Vidámpark régóta várt fejlesztése annak a szerződésnek köszönhetően, amelyet ma írt alá Pénzes Mihály, a Városfejlesztési Bizottság elnöke és Varga Zsolt, az Euréka Kft. ügyvezető igazgatója. Pénzes Mihály elmondta, várhatóan a márciusi közgyűlés tárgyalja a város szabályozási tervének módosítását, amelynek elfogadását követően kezdődhet meg a kalandpark és a sportcentrum terveinek engedélyezése a Vidámpark területén. A kalandpark kivitelezési munkálatai a nyáron indulhatnak meg, a sportcentrum épületének kivitelezése jövő évben kezdődik és 2008 őszén - 2009 tavaszán készülhet el.
/ 2006.01.12. 00:07:03 |

Pirk Ambrus tervei alapján végzik majd a Fő utca felújítását

 Elképzelhető, hogy szerencsés esetben még ebben az évben elkészülhet a Fő utca teljes hosszának rekonstrukciója. A város költségvetését a februári Közgyűlés tárgyalja és ettől is függ, hogy milyen konstrukcióban végzik majd a felújítást. Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a magán és közszféra együttműködésével valósulhat meg a rekonstrukció. A terveket Pirk Ambrussal készíttették, aki Szentendre Belvárosának felújítását is tervezte, de több nagyvárosban Szegedtől Sopronig letette már névjegyét a köztereken.
/ 2006.01.09. 14:09:39 |

A fehérvári panellakások 90%-át újíthatják fel a közeljövőben

 Az első város, amely valamennyi panellakását felújítja, az Fehérvár lesz. – állapította meg Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter. A megállapítás alapja, hogy 2004-ig 6903 panellakás felújítására nyert támogatást a város, 2005 december végén pedig döntés született arról is, hogy újabb 5776 fehérvári lakás pályázatát fogadta el a kormány. December 30-ig ezen felül újabb 6000 fehérvári lakás pályázott energiatakarékos felújításra: a siker szinte garantált, mivel a pályázat –egyedülálló módon– felülről nyitott. Ezzel esély nyílik arra, hogy hamarosan 18 ezer felújított panellakás legyen a városban, Székesfehérváron összesen mintegy 20 ezer panellakás található.
/ 2005.12.20. 14:18:46 |

Tíz játszótér még az idén megújul - jövőre 23 új játszópark készül el

 A Garzon ház mögötti játszótéren tartott ma sajtótájékoztatót Warvasovszky Tihamér polgármester és Szakonyi László Városgondnok. Az idén 10 játszótér felújítása fejeződik be, jövőre további 23 játszóteret újítanak fel, összesen 310 millió forint értékben. A Garzonház mögött új játszóeszközöket állítottak fel és hamarosan új homokozó és kerítés is lesz, a felújítás értéke eléri a 9,5 millió forintot. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, a játszótér felújítás lényege, hogy biztonságban legyenek a gyerekek: a beton eszközöket fa játékokra cserélik és gumiszőnyegeket fektetnek le.
/ 2005.12.19. 10:40:08 |

Jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyek újabb három helyen Székesfehérváron

 Székesfehérvár Önkormányzata és a Magyar Közút Kht közösen építette és finanszírozta három helyen a városban, a Budai út-Kisteleki utca, a Budi út-Hadiárva utca kereszteződésében és a Tóvárosi lakótelepen azt a jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyet, aminek hétfőn délelőtt volt a műszaki átadása. A beruházás 48.7 millió forintba került, amiből 30 milliót a Magyar Közút Kht és 18.7 milliót pedig az önkormányzat fizetett –tájékoztatott Molnár István a Magyar Közút Kht Fejér megyei területi vezetője.
/ 2005.12.07. 18:55:57 |

Négy nap az ünnepi nyitóhétig - lecserélik az előtetőt, utolsó simítások

 Bejárást tartottak a Vörösmarty Színházban szerdán délután a Polgármesteri Hivatal Építésigazgatási Irodájának munkatársai, akiket Pénzes Mihály, a színház-rekonstrukciót figyelemmel kísérő munkacsoport vezetője kísért végig a jövő héten megnyíló patinás épületen. A bejárás utáni sajtótájékoztatón ott volt Szurdi Miklós az intézmény igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy az egész magyar kultúrára hatással lesz a fehérvári színház-rekonstrukció. Az előtetőt elbontották, ugyanis több olyan visszajelzés érkezett, hogy nem tetszik a városlakóknak. A szerkezetet eladták és olyan üveg előtetőt terveztek, ami nem takarja el az épület homlokzatát és könnyeden illeszkedik a színház klasszicista stílusához. (képgaléria az ünnepi nyitóhétre készülő színházról)
/ 2005.12.02. 13:32:16 |

További sikeres fehérvári pályázatok - már 2,5 milliárd az idei elnyert támogatás

 A közlemúltban elnyert, további két sikeres székesfehérvári pályázatról tájékoztatott ma Schultz György kabinetigazgató. 11 millió 340 ezer forint központi támogatást kapott a város a közmunkaprogramra, amely december 1-től indul. A támogatás célja, hogy a tartós munkanélküliek és a munkanélküli ellátásból már kiszorult aktív korú, rendszeres szociális segélyezettek átmeneti foglalkoztatását segítse. Az E.U támogatások elnyeréséhez szükséges források kiegészítésére újabb pályázati siker született: ennek köszönhetően a GVOP 4.3.1 pályázat 12,5%-os önrészét mindössze 5%-ra sikerült lecsökkentenie Székesfehérvár önkormányzatának. Ezzel 2005-ben már 2,5 milliárdra emelkedett az az összeg, amelyet pályázat útján nyert el a város.
/ 2005.11.25. 16:45:23 |

Beemelték az új gázmotorokat - még ebben az évben működni fog az új fűtőerőmű

 Pénteken beemelték a Bakony utcában épülő új fűtőerőmű kogenerációs gázmotorjait. A 6 darab, egyenként 3 MW-os fűtőmotor összesen 18 MW-nyi teljesítményre lesz képes. Az új erőmű befejezése decemberben várható - monda Göbölyös Béla az Erőmű Fejlesztő, Beruházó Kft. ügyvezetője. A beruházás mintegy 6 milliárd forintba kerül, ebből a gázmotorok több mint 2 milliárdot tesznek ki. Ugyancsak befejeződik az új távhővezetékek fektetése is még ebben az évben Székesfehérváron - emelte ki az ügyvezető. (képek az épülő fűtőerőműről)
/ 2005.11.22. 13:50:13 |

Átadták a 63-as elkerülőt - mentesül a város a dübörgő kamionoktól

 Ma délelőtt a szárazréti körforgalom mellett került sor a 63-as főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszának átadására. Az országos közúthálózat számára is kiemelkedően fontos elkerülő útszakaszt Warvasovszky Tihamér polgármester és Kiss Péter, kancellária miniszter avatta fel. A most befejeződött második ütem munkálatai mintegy 10,6 milliárd forintba kerültek. A nyugati elkerülő útról már 1995-ben megállapodás született az önkormányzat és a közlekedési tárca között. Az útépítéshez szükséges területek megvásárlása és kisajátítása a város költségvetését terhelte és 800 millió forintba került, a közművek kiváltása és az útépítés pedig állami forrásból valósult meg. (képgaléria az átadási ünnepségről)

/ 2005.11.22. 06:48:39 |

Ma délután már használhatják az új elkerülőt az autósok - 14 milliárd forintból épült

 Ma délután vehetik birtokba az autósok a várost nyugatról elkerülő 7 kilométeres, kétszer kétsávos új körgyűt, így jelentősen javulhat Székesfehérvár közlekedési helyzete, mivel a 63-as főút nyugati elkerülő szakaszának forgalomba helyezésével bezárul a körgyűrű a város körül, aminek következtében a város központján áthaladó teherforgalom jelentősen csökkenhet. Az út építése több mint 14 milliárd forintba került: a kedden átadásra kerülő szakaszon két vasúti felüljárót, egy kerékpáros- és gyalogos aluljárót és több más műtárgyat is kellett építeni. Az önkormányzat tervei szerint a belvárosból hamarosan kitiltják az átmenő forgalomban közlekedő 7,5 tonnánál nagyobb teherjárműveket. (légifotókat az elkerülőről itt talál)
/ 2005.11.16. 11:54:48 |

Elkészült az ingyenes parkoló a kórháznál

 Az önkormányzat másfél hete értesült arról, hogy fizetni kell a parkolásért a Hunyadi úti rendelőintézet mellett és gyorsan reagált. A parkoló magánterület és mivel az új tulajdonos úgy döntött, hogy díjat szed, az önkormányzatnak egyetlen lehetősége maradt: saját területén alakít ki ingyenes lehetőséget az autóval közlekedők számára. Az új gépkocsibeálló a Madách utcában, a rendelőintézet melletti gyógyszertár mögött található. A kőzúzalékkal kialakított területen jelenleg 44 autó számára tudnak ingyenes parkolóhelyet biztosítani.
/ 2005.11.11. 14:35:29 |

Átrendezheti a város közlekedését az új központ

 Elkészült a fehérvári Közösségi Közlekedési Központ műszaki megvalósíthatósági tanulmánya és környezeti hatástanulmánya. A tanulmányhoz a „PEA 2” program keretében 12 millió forintos támogatást nyert el Székesfehérvár Önkormányzata. Az új központ megvalósulása– amelyhez számos más projekt is kapcsolódik - átrendezi majd a város közlekedését, többek között belső déli gyűrűt is kialakítanak majd az új elkerülő úttól indulva a Balatoni út - Széchenyi út – Mártírok útja vonalon egészen a 8. sz főútig. A központ jól kiegészíti majd a Piac téren jövőre megújuló autóbusz-pályaudvar működését is. (nagyításhoz kattintson a képre!)
/ 2005.11.07. 13:25:56 |

Majdnem leszállt az első utasszállító Börgöndön

 Próbarepülést tartottak ma délben a Börgöndi Repülőtéren egy 30 személyes utasszállító repülőgéppel. A repülő Soponyától a tervekben szereplő leszállási útvonalat követte és alacsony magasságban húzott el a leszállópálya fölött. Az Embraer típusú 30 személyes utasszállító kétszer végzett próbarepülést és minden érintett településen figyelemmel kísérték a településvezetők, környezetvédelmi szakemberek és ornitológusok a repülést. (Képek a próbarepülésről itt!)
/ 2005.11.06. 20:13:26 |

Példaértékű akadálymentesítés és felújítás a Gáz utcában

 A Gáz utca 12-18 sz. társasházban a lépcsőházak bejáratánál akadálymentessé tették a közlekedést a mozgássérültek számára, új járdaszakasz és vízelvezető árok épült, valamint az épülettömb melletti kis park is megújult. A ház gondnoka szerint az akadálymentesítés rendkívül fontos lépés volt: az épületnek van olyan idős, kerekesszékkel közlekedő lakója, aki most először tudja elhagyni a lakását - korábban szintén idős és beteg felesége nem tudta átcipelni az akadályokon...A lakóközösség a költségek egyharmad részét állta, a további összeget Pénzes Mihály területi képviselői keretéből és további önkormányzati forrásokból fedezték.