Közlemények
Egy vonattal több Budapestre - menetrendváltozás
Mától változik a vasúti menentrend az országban. Ez elsősorban a nagyvárosok környékén közlekedő vonatokat érinti. A zsúfoltság csökkentése érdekében a budapesti elővárosi vasútvonalakon a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban több vonatot indítanak. A menetrendváltozásról szóló tájékoztatók már kaphatók a pályaudvarokon.
Meggyalázták a "Nyitott könyvet" vasárnap hajnalra
Virágvasárnap hajnalára meggyalázták – festékkel öntötték le – Székesfehérvár antifasiszta emlékművét, az Országzászló téren álló úgynevezett „Nyitott könyvet”. Warvasovszky Tihamér polgármester közleményben reagál a primitív akcióra. Barbarizmusukkal nemcsak a fasizmus elleni harc fehérvári áldozatait, de minden jóérzésű, tisztességes mai fehérvári polgárt is meggyaláztak -áll a polgármester közleményében.
"Egyszereplős" balesetek hete volt Fejér megyében
Főként egyszereplős balesetek tették ki a máricus 26-ától április 2-áig terjedő időszak közlekedési eseményeinek zömét. Az okok között vezető helyen szerepel a rosszul megválasztott sebesség és az ebből következő útelhagyás. Az egyik balesetben végzetes tragédia történt, a sofőr kizuhant az autójából, nem használta a biztonsági övét.
Vasutast gázolt halálra a vonat Fehérváron
Tolató mozdony gázolta halálra a MÁV egyik alkalmazottját hajnalban Székesfehérváron. A szerencsétlenül járt férfi a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.
Halálos baleset történt Fehérvár határában
Egy ember meghalt, amikor összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó hétfőn, Székesfehérvárott. Az ütközés közben a kistehergépjármű sofőrje az autóból kirepült és féktávolságon belül egy érkező személyautó elé zuhant. A személyautó vezetője nem tudta elkerülni az elütést... A baleset pontos körülményeinek feltárására és a felelősség megállapítására szakértők bevonásával vizsgálatot indított a rendőrség.
Nem használt biztonsági övet, kirepült a kocsiból
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt ma Fejér megyében, az M7-es autópályán. Felborult egy Audi. Az az utas, aki nem használta biztonsági övét, kirepült a gépkocsiból és meghalt.
Mától forgalomkorlátozások a Belvárosban
A március 15-i Nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések alatt forgalomkorlátozások lesznek a fehérvári Belvárosban. Március 11-én este 22 órától március 12. (péntek) 12 óráig lezárásra kerül a Jókai utcai parkoló a Ciszterci Gimnáziumtól a Jókai u. 12. sz. épületig, az Ady E. utcai parkolók az Oskola utca és Fő utca között mindkét oldalon, a Petőfi utcai parkolók a Kossuth utca és Megyeház utca között mindkét oldalon.
Program pályakezdő munkanélkülieknek
A Vállalkozói Központ Közalapítvány pályakezdők elhelyezkedését elősegítő programot indított február elején. Az ingyenes, egy hónapig tartó tréning most ismételten meghirdetésre kerül. A program segíteni, támogatni kívánja Székesfehérvár városát foglalkoztatási nehézségek leküzdésében. Figyelemmel kíséri a város munkaerőhelyzetét és javaslatokat dolgoz ki a foglalkoztatás feltételeinek javítására.
Összesen hét helyszínen számíthatunk ma félpályás útlezására
Fejér megye főútjain a mai napon az agrárdemonstráció miatt a közlekedők összesen hét helyszínen számíthatnak félpályás útlezárásra. A holnapi naptól további két főúton várható agrárdemonstráció.
Újabb félpályás útlezárások lesznek Fejér megyében
2004. február 19-től az eddigi három főút (1-es, 7-es, 81-es) mellett további három főúton számíthatnak a közlekedők félpályás útlezárásra Fejér megyében. Mindegyik főúton rendőrök irányítják majd a forgalmat.
Ingyenesen használható nemzetközi adatbázisok a könyvtárban
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma országos felhasználói szerződést kötött a magyarországi könyvtárak javára a világ egyik legnagyobb folyóiratcikk-adatbázis előállítójával és forgalmazójával, az EBSCO Publishing elektronikus adatbázis szolgáltatóval, a 2003-2005. évi időszakra. A szolgáltatás keretében az olvasók közel 8000 – nagyobb részben nemzetközi tudományos kiadók angol nyelvű – folyóirataihoz férhetnek hozzá, már a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár olvasótermében is.
#-br-#A rejtélyes Troppauer Hümér - pályázni csak jeligével...
Troppauer Hümér pályázatot hirdetett meg a Szabadművelődés Háza egyben meghirdette ehhez kapcsolódó fesztivált is. Várnak minden olyan írásos, garfikai, térbeli alkotást, munkát ami felfedheti Troppauer Hümér életének eddig nem ismert foltjait. A pályázat jeligés,a fesztivál pedig április 1-én lesz a Szabadművelődés Házában.
"Kontroll" - több ellenőr a vonatokon
Székesfehérváron is fokozott jegyellenőrzésre kell számítaniuk a vonattal közlekedőknek. Különösen érdemes figyelnie a jegyvásárlásnál a 26 év alatti diákigazolvánnyal nem rendelkezőknek, ugyanis január elsejétől már nem jár mindig a 33 százalékos kedvezmény csak pénteken 10 órától vasárnap 24 óráig utazhatnak a fiatalok a megszokott kedvezménnyel.
A héten vezető baleseti ok volt az ittaság Fejér megye útjain
December 05-e és december 12-e között nyolc személyi sérüléssel járó közlekedési baleset is történt a megye útjain. A három súlyos és egy könnyű kimenetelű balesetben kilencen sérültek meg.
November 30-ig fokozottan figyelik a piroson áthaladó autókat
Az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a gyorshajtók száma. Mások nem veszik figyelembe a jelzőlápák tilos jelzését, és áthajtanak a piroson. Éppen ezért a Székesfehérvári Rendőrkapitányság fokozott közúti ellenőrzést vezetett be.