|
Széchényi Viktor Pozsonyban született Széchényi Dénes és Hoyos Mária negyedik fiaként. Középiskoláit a budapesti piarista főgimnáziumban végezte, majd katonai pályára lépett, és a morvafehértemplomi lovassági hadapródiskola növendéke lett. Tanulmányai befejezése után előbb a Vilmos-huszároknál, később a lovas testőrségnél szolgált, majd egy éven át Ottó főherceg (1865-1906) kamarása volt. (Ottó főherceg apja volt az I. Károly néven osztrák császárrá és IV. Károly néven 1916-ban apostoli királlyá koronázott utolsó magyar uralkodónak.) 1901-ben tartalékállományba helyezték, s az 1826-ban a család tulajdonába került, közel két és fél ezer holdas sárpentelei birtokára vonult vissza gazdálkodni, amelynek kúriája 28 szobából állt. Nem sokkal később, 1904-ben lépett a politikai nyilvánosság elé. Szabadelvű párti programjával előbb a bodajki, később a móri kerület választotta meg országgyűlési képviselővé.
1906. április 28-án foglalta el a főispáni széket gróf Széchényi Viktor, beiktatása - hagyományosan - igazi ünnep volt a vármegyében. Magánélete kiegyensúlyozott volt, feleségével, Ledebur-Wicheln Karolina grófnővel 1897 óta hosszú, boldog házasságban élt. Öt gyermekük született: Zsigmond, Sarolta, Irma, Márta és Antal. Magas kort csak a legfiatalabb fiú nem ért meg, de vitathatatlanul leghíresebb utóda elsőszülött fia, a nagy vadász lett. Gróf Széchenyi Zsigmond számos, máig népszerű könyvet írt utazásairól. Az "Ahogyan elkezdődött..." című művében megemlékezik boldog, felhőtlen gyermekkoráról, Sárpenteléről, a családi birtokról, valamint apjáról, aki "habár tevékeny életének pihenő óráiban szívesen elvadászgatott, a lovat mindig előbbre valónak tartotta a puskánál". Kisgyermekként élete egyik első "vadászleckéjét" is apjától kapta, amidőn vadlúdra vadászva egy mocsaras helyen apja magára hagyta, rásötétedett, s torkaszakadtából bömbölni kezdett félelmében. A nagy vadász egész életében emlékezetébe véste apjának komoly szavait, miszerint "komoly vadászember nem szokott ám megijedni, ha rásötétedik".
Széchényi Viktor a monarchiában felnőtt, királyhű, igazi magyar főúr volt, aki politikai elveihez haláláig hű maradt: a végsőkig kitartott az uralkodóház mellett, s később, a forradalom viharai alatt és után a deáki örökséget, a "fontolva haladást" részesítette előnyben. E felfogása miatt kortársai szemében néha "rozsdásnak" tűnt, de tapasztalatát, és a megye érdekében kifejtett hosszú munkás éveit még politikai ellenfelei is elismerték és tisztelték.
Halálának körülményei nem teljesen tisztázottak. Volt uradalmi főintézőjének visszaemlékezése szerint valószínűleg az oroszok tartóztatták le főrendiházi tagsága miatt a budapesti ostrom során, s egy alagsori, hideg, nyirkos pincébe zárták, ahol egy vékony réteg szalmán feküdt. Itt megfázott és a rabkórházba került. Fia, Zsigmond mindenáron ki akarta menekíteni onnan, s ennek érdekében érintkezésbe lépett a kórházat vezető orosz tiszttel, aki mikor megtudta, hogy egy híres Afrika-vadásszal áll szemben, két vadászfegyverért cserébe, ráállt az alkura. Így került a két, oroszlánra és elefántra használt vadászpuska, amelyeknek agyán rézgombbal voltak jelölve az elejtett állatok, az orosz tiszthez, aki azon mód - mielőtt valamelyik családtag odaérhetett volna, minden tiltakozása ellenére - az utcára tette a főurat. Egyes variációk szerint Széchényi Gyula, kőröshegyi földbirtokos, mások szerint Jankovich Miklós főispán látta a Petőfi téri templom lépcsőin ülni, ahonnan végül a Völgy utcai Esterházy-villába vitték. Annyira legyengült idős szervezete a fogság és betegség következtében, hogy szabadulása után hat-hét napra, április 19-én meghalt
Forrás: Vármegyeháza a bástya és várfal helyén/Kelemen Krisztián
|
