Városfejlesztés

/ 2024.07.04. 13:20:28 |

Új játszóeszközöket adtak át a Széna téri és a Zsolt utcai játszótéren

Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
/ 2024.06.20. 10:23:29 |

Elkészült a Gáz utcai garázssor felújításának első üteme

A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
/ 2024.06.19. 20:17:19 |

Letették a Székesfehérvári Hit Gyülekezete épülő bölcsődéjének alapkövét

Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
/ 2024.06.18. 14:14:56 |

Iskolaöleléssel búcsúztatták a diákok a felújítás előtt álló Vasvári Pál Gimnáziumot

Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
/ 2024.06.13. 13:16:20 |

A jövő szolgálatában – elektromosautó-töltőt adtak át a Fal közben

Újabb elektromosautó-töltők létesültek Székesfehérváron. A Vantage Towers Zrt., az Elektromotive Hungary és a város Önkormányzata együttműködésében három új állomást telepítettek a városba. Egyiket – egy gyorstöltőt – a Belváros peremén, a Fal közben adták át csütörtökön, valamint a Zichy liget és az Uszoda mellé is került egy-egy töltő néhány hete. Ezekkel együtt már több mint 50 elektromos töltőállomás szolgálja az autósokat Székesfehérváron.
/ 2024.05.31. 16:27:34 |

Elkészült - végzős diákok nézték meg elsőként a felújított Tóparti Gimnáziumot

Befejeződött a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületegyüttesének teljes körű felújítása. Pénteken dr. Cser-Palkovics András polgármester a végzős gimnazistákkal közösen nézte meg a kívül-belül megújult intézményt. Az iskola a nyár folyamán visszaköltözik az épületbe, az új tanévet már itt kezdhetik majd a tópartis tanulók és tanáraik.
/ 2024.05.30. 15:15:22 |

Új tanösvény készült a Rácbányában - szabadtéri órákat is lehet tartani

Tematikus tanösvényt alakítottak ki a Rácbányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rácbánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a tanösvény alkalmas környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is. A Rácbánya 2012 óta természeti emlék besorolású területe Székesfehérvárnak.
/ 2024.05.30. 13:07:10 |

Gyalogos-átkelőhelyekkel bővült az öreghegyi körforgalom

Elkészült a végleges körforgalom a Pozsonyi út – Zsolnai út – Pöstyéni utca kereszteződésben. Mostantól a minden irányban kialakított, akadálymentes gyalogos-átkelőhelyeknek köszönhetően biztonságosan lehet átkelni az utcák között – hangzott el a csütörtöki műszaki átadáson, amelyen jelen volt Östör Annamária önkormányzati képviselő is.
/ 2024.05.29. 07:07:08 |

A LED-csereprogram legjobbjai között - zöld bajnok Székesfehérvár!

A lakossági LED-csereprogram legjobbjai között szerepelt Székesfehérvár. A CYEB Kft. által két évvel ezelőtt indított, a lakossági energiamegtakarítást segítő ingyenes programhoz Székesfehérvár Önkormányzata is sikeresen csatlakozott.
/ 2024.05.24. 09:26:47 |

Miért Fehérvár a legfejlettebb vármegyeszékhely? - képeken a változás

Januárban látott napvilágot A jövő települései Magyarországon című tanulmány az Egyensúly Intézet jóvoltából, mely a vármegyeszékhelyek fejlettségét vizsgálva Székesfehérvárt az első helyre sorolta. Cikkünkben egyetlen városrész fejlődését mutatjuk meg a 2011 februárjában és 2024 áprilisban készült légi fotókkal: a Budai út és az M7-es közötti területet, az Alba Ipari Zónát, ahol pár év alatt egy új gazdasági erőcentrum jött létre cégek százaival, munkahelyek ezreivel.
/ 2024.05.23. 20:21:27 |

Egyedülálló energetikai fejlesztés készült el az Alba Regia Sportcsarnokban

Országosan is egyedülálló szintű energetikai fejlesztést hajtottak végre az Alba Regia Sportcsarnokban. A Gáz utcai csarnok tetejére olyan napelemrendszert telepítettek, amely nem csak energiát képes termelni, hanem akár későbbi felhasználásra is képes elraktározni azt. A módszerrel jelentős üzemeltetési költségcsökkentés érhető el a létesítményben. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtök délután.
/ 2024.05.23. 15:22:06 |

Elkészült a Szent György kút felújítása - Felsőváros plébánosa is megáldotta

Átadták csütörtökön a felújított Szent György-kutat a Felsővárosban. Bory Jenő szobrászművész alkotása a városrész határán, az Illyés Gyula tér sarkán kapott új helyet. A felújításról Földi Zoltán önkormányzati képviselő tájékoztatott a közreműködő szakemberek részvételével, majd Nyárai-Horváth István Felsőváros plébánosa áldotta meg az alkotást.
/ 2024.05.13. 10:39:49 |

A Várkörúttól a Koronázó térig felújítják a Romkert melletti járdaburkolatot

Annyira rossz állapotú a burkolat, hogy még idén fel kell újítani a Nemzeti Emlékhely melletti sétányt. Erről közösségi oldalán adott hírt dr. Cser-Palkovics András polgármester. Mint írja, a forrást az Önkormányzat biztosítja, a Városgondnokság pedig előbb a tervezést, majd ősszel a kivitelezést is elkezdi. A városvezető addig is mindenkit arra kér, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen a területen.
/ 2024.05.08. 13:04:36 |

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.
/ 2024.05.02. 16:07:26 |

Hivatalosan is használható a Vasútállomás új, 152 férőhelyes parkolója

Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület.