-
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Ingyenes pszichológiai tanácsadás
Ismét szervez ingyenes pszichológiai tanácsadást az Egészségfejlesztési Iroda. Többféle mentális, érzelmi probléma megoldásában segítenek a szakemberek. Korlátozott számban fogadják a jelentkezőket telefonos egyeztetés alapján.
2024.08.12. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
1956: A szabadság narratívái - emlékkonferencia a Városházán
Tudományos konferenciát rendeznek a Városházán október 27-én, csütörtökön 1956: A szabadság narratívái címmel. A rendezvény célja, hogy a legújabb kutatások tükrében bemutassák az 1956-os forradalom és szabadságharc eseménysorozatát és mindazokat a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változásokat, amelyek jellemezték az adott időszakot.
2016.10.20. 09:06 |
Tudományos emlékkonferenciát rendeznek a Városházán október 27-én, csütörtökön 1956: A szabadság narratívái címmel. A rendezvény célja, hogy a legújabb kutatások tükrében bemutassák az 1956-os forradalom és szabadságharc eseménysorozatát és mindazokat a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változásokat, amelyek jellemezték az adott időszakot. A konferencia fővédnökei Vargha Tamás honvédelmi államtitkár és dr. Cser-Palkovics András polgármester, a programot az évfordulóra létrehozott Emlékbizottság támogatja.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0oktober/konferencia0102.jpg)
A Kodolányi János Főiskola és az Alba Polisz Tudományos Park Egyesület, az 1956-os Emlékbizottság, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város támogatásával, együttműködve az MTA VEAB Történettudományi Szakbizottságával, valamint a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézettel és a Magyar Történelmi Társulat Kelet-dunántúli Csoportjával 2016. október 27-én tudományos emlékkonferenciát rendez Székesfehérváron az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére „1956: A szabadság narratívái” címmel.
A jelen kerek évforduló komoly lehetőséget teremt arra, hogy a magyar társadalom és szűkebb értelemben Székesfehérvár és a megye közönsége újra megismerje az 1956-os forradalom és szabadságharc meghatározó, nemzettudatot formáló időszakát. Az 1956-os év eseményeivel kapcsolatosan, valamint ezek hatásával a rendszerváltoztatás időszakában – különösen helytörténeti vonatkozásban – sok minden méltatlanul elfelejtődött, mindemellett az államszocializmus korszakában számos torz nézőpont rögzülhetett a társadalmi tudatban. Az elmúlt két és fél évtized kutatásai ugyan méltó helyére emelték az eseményeket nemzetünk történelmében, azonban a mai nemzedékek mégsem ismerik kellőképpen a forradalom és szabadságharc meghatározó személyiségeit, eseményeit, országos és helytörténeti vonatkozásait.
A rendezvény célja: bemutatni a legújabb kutatások tükrében az 1956-os forradalom és szabadságharc eseménysorozatát és mindazokat a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változásokat, amelyek jellemezték az adott időszakot, elősegítve ezzel a korszakról kialakuló közös magyar és összeurópai gondolkodást, ugyanakkor méltó emléket állítva ezzel a forradalom hőseinek, áldozatainak.
A konferencia fővédnökei Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere. A konferencián elnököl Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet főigazgatója, valamint Dr. Zachar Péter Krisztián, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára. A rendezvényen az 1956-hoz vezető utakat mutatja be megnyitó előadásában M. Kiss Sándor professzor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese, majd Dr. Sáringer János, a VERITAS Történetkutató Intézet főmunkatársa a nemzetközi hidegháborús körülmények és a magyar 1956-os események összefüggéseit állítja vizsgálódása középpontjába. Dr. Simándi Irén, a Kodolányi János Főiskola szakfelelős főiskolai tanára a Magyar Rádió ostromának eseményeit mutatja be eddig még nem publikált források tükrében. Dr. Vizi László Tamás, a KJF oktatási rektorhelyettese a magyar semlegesség esélyeit latolgatja az 1956-os nemzetközi politikai viszonyok elemzésével. Dr. Simon János professzor, a Kodolányi János Főiskola egyetemi tanára, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főtanácsadója a magyar forradalom visszhangját mutatja be a francoista Spanyolországban. Glavanovics Andrea, a Kodolányi János Főiskola könyvtárigazgatója a brit politika 1956-ról alkotott képét elemzi sajtóforrások bevonásával. Az 1956-os forradalom és szabadságharc máig tartó hatását és a rendszerváltoztatásban játszott szerepét állítja középpontba előadásával Dr. Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója. A konferenciát záró előadásában Riba András László, a RETÖRKI helyettes archívumvezetője a pártállami döntéshozatalt és hatalomtechnikai eszközöket elemzi az 1956-os események fényében.
A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.