-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
2015-ig 651 milliárdot kell költeni a csatornahálózatra Magyarországon
Jelenleg háromból két magyar háztartás van bekötve a csatornahálózatba, 2015-ig ezt az arányt 88 százalékra kell növelni. A szaktárca úgy számol, hogy az uniós előírások teljesítéséhez 651 milliárd forintra van szükség. Települési szennyvíz-elvezetési és -tisztítási szempontból 651 milliárd forintnyi feladat maradt 2015-ig az ország európai uniós kötelezettségeinek teljesítéséhez - közölte Murányiné Krempels Gabriella, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) osztályvezetője egy konferencián.
Meg kell duplázni a kapacitást
A beruházásokat egyrészt a csatornahálózat jelenleg 30,9 ezer kilométeres fővezeték-hosszának 15,6 ezer kilométeres bővítése érdekében kell még végrehajtani. Másrészt a szennyvíztisztítók lakos-egyenértékben mért 6,2 milliós kapacitását kell 14,3 millióra megnövelni. A lakos-egyenérték mindig meghaladja a települések lakosainak számát, ugyanis ez az érték a településen található idegenforgalmi létesítmények, illetve az ipar szennyvíztisztítási kapacitását is magába foglalja.
A csatornahálózat fővezeték-hossza az elmúlt öt év alatt 8,5 ezer kilométerrel nőtt. A tisztítási kapacitás lakos-egyenértékben számolva 0,7 millióval emelkedett az említett időszakban.
88 százalék a cél 2015-ig
A csatornahálózatba kötött lakások száma öt év alatt 51 százalékról 65 százalékra nőtt. A 2015-ös cél teljesüléséhez ezt az arányt 88 százalékra kell növelni.
Murányiné Krempels Gabriella emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2015-ig kapott haladékot az EU-tól a szennyvízkezelés költséges feladatainak elvégzésére. Ezek alapján eddig az időpontig meg kell oldani az ország összes 2 ezer lakos-egyenérték feletti kategóriájú településének a szennyvíz-elvezetését és -tisztítását.
Kiss Pál, a KVM fejlesztési igazgatója arról számolt be, hogy az EU támogatásával 2000-2003 között az ISPA előcsatlakozási alap terhére összesen 268,4 millió euró értékben valósultak meg szennyvízkezelési fejlesztések 65 település 844 ezer lakosát érintve.
Euró százmilliókban mérhető beruházások
Az ország uniós csatlakozását követően hozzáférhetővé vált kohéziós alapnak köszönhetően a 2004-2006-os időszakban 545 millió euró értékben indultak, illetve indulnak el beruházások, beleértve a budapesti központi szennyvíztisztító telep építése. Ezeknek a fejlesztéseknek eredményeként 50 település 1,013 millió lakosának szennyvízkezelése válik majd megoldottá.
Az EU 2007-től kezdődő új költségvetési periódusában még nagyobb finanszírozási lehetőségeket érhet el Magyarország. Az előkészítés alatt álló szennyvízkezelési projektek összköltsége eléri az 1,15 milliárd eurót, amelyet a KvVM 125 település 850 ezer lakosa érdekében kívánna felhasználni.