-
Kikapott a Volán
Hiába állt fel kétgólos hátrányból a Hydro Fehérvár AV19, a vendég Villach jobban bírta a hajrát, és mindhárom pontot elvitte Székesfehérvárról. Két remek formában lévő csapat csapott össze szerda este az Alba Arénában.Hydro Fehérvár AV19 – Villach 2–3 (0–2, 2–0, 0–1)
2024.12.18. -
Győzelem a DEAC ellen
Sorsdöntő mérkőzést vívott szerdán este az Alba Fehérvár együttese a DEAC ellen. Az Albának mindenképpen nyernie kellett, hogy életben tartsa a reményt a nyolc közé jutásra, hogy a Magyar Kupában ott lehessen a negyeddöntőben. A mérkőzést végül be tudta húzni az Alba az első és a harmadik negyedben nyújtott teljesítményének köszönhetően. Alba Fehérvár - DEAC 88-71
2024.12.18. -
Hópihe Gála
Ismét varázsoltak a FŐNIX Rock and Roll Sporttánc Egyesület csoportjai. Az Arév csarnokban megrendezett gálán kivételes produkcióknak tapsolhatott a közönség.
2024.12.18. -
2 keréken, 2 kontinensen át
Bemutatták Mészáros János ultratriatlonista életrajzi regényét a Koronás Parkban, a Vitál Club Sportmúzeumban. A résztvevők megnézhették Mészáros János kerékpárjait, több útjának tárgyi emlékeit és keretezett fotóit is.
2024.12.18.
2017-ben sikerült ismét szintet lépnie az ARAK-nak
Szép hagyomány az ARAK Utánpótlás Akadémiánál, hogy karácsony előtt ünnepi műsorral egybekötött évzárón díjazzák az esztendőben kiemelkedően teljesítő versenyzőket. A Bregyó-közi atlétikai csarnokában rendezett eseményen a méltó kulturális színvonalról a Vox Mirabilis Kamarakórus, és az egyesületben szereplő gyerekek versmondása gondoskodott. A színpad mellett pedig serlegektől roskadozó asztal jelezte, idén is bőven van kit díjazni a fehérvári atléták közül.
Ezt emelte ki ünnepi beszédében, egyben évzáró értékelőjében Hirt Károly elnök is. Mint mondta, szintet akart lépni az egyesület 2017-ben. Ez a létszám tekintetében már lehetetlen, hiszen eddig is a határokat feszegette a klub, de a jelenlegi versenyzői állománnyal a hazai és nemzetközi eredményesség növelése volt a cél - versenyeken és az utánpótlás nevelésében egyaránt. Ezt pedig elérte az ARAK.
"Összesen 34 bajnoki címet, 36 második, 25 harmadik helyet szereztek a versenyzőink a különböző korosztályokban, újonctól felnőttig. Az 1-8 helyezések száma pedig 204. Tanítványaink a felnőtt világbajnokság kivételével minden fontos nemzetközi versenyen ott voltak, Mátó Sára, Takács Boglárka, Endrész Klaudia, Siskó Zsófia, Pásztor Bence, Szabó Dániel és Pisch Milán a junior és U-23-as Európa-bajnokságon, az EYOF-on vagy épp az európai csapatbajnokságon álltak helyt. A sikerekhez persze összehangolt munka és remek szakembergárda kellett" - emelte ki Hit Károly.
Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere is méltatta az ARAK-családot, amelyre, mint mondta mindig a jókedv és az öröm a jellemző a kívülálló szemszögéből. Ugyanakkor hatalmas munka folyik az egyesületben. "Köszönet mindenkinek, aki hozzátett valamit ahhoz, hogy az egyik legnagyobb és legeredményesebb fehérvári egyesület legyen az atlétáké. A város ezután is igyekszik növelni a támogatást, már csak azért is, mert az ARAK remek szakembergárdája nagyszerű munkát végez sok városi rendezvényen. A versenyzőkre pedig nemcsak a sportban jellemző, hogy gyarapítják tudásukat: a Jó tanuló, jó sportoló elismerés is többeket megillet, és van immár, aki fehérvári egyetem hallgatója. Köszönjük a szövetségnek is, hogy rangos eseményeket rendezhetünk a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumban" - mondta az alpolgármester.
A Magyar Atlétikai Szövetség képviseletében Gyulai Márton főtitkár méltatta az ARAK-ban zajló munkát és a fehérvári körülményeket. Külön köszönetét fejezte ki a versenyzőknek és a szülőknek, amiért minden terhet és munkát vállalnak, hogy a magyar atlétika sikeresebb legyen. A főtitkár ezt az alkalmat használta ki, hogy a magyar atlétikában dolgozó szakemberek által az év ifjúsági atlétanőjének megválasztott Mátó Sárának átadja az elismerést.
Ezt követte a 2017-ben csapatban, egyéniben, itthon és a nemzetközi porondon érmes versenyzők díjazása, valamint a Sport XXI. program idei eseményein nevezett U-11-es és U-13-as korosztály képviselőinek köszöntése. Az évzáró egy meglepetés-programmal ért véget, Pásztor Anna és Pásztor Sámuel, az Anna and the Barbies együttes tagjai akusztikus koncertet adtak a jelenlévőknek.
Fotók: Ambrus László