-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
2649-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon, Fejér megyében 265 igazolt eset van
Az oldal adatai szerint jelenleg 9889-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 67 172.
Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval több a tényleges vírushordozó, aki fertőzhet. A tömeges fertőzés lassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat. Különösen a budapestieket kérik, hogy tartsák be a korlátozásokat, mert a fővárosban van a legtöbb fertőzött.
Hozzátették: ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét. Az idősotthonok ellenőrzése tart, az intézmények vezetőit és a fenntartókat kérik a járványügyi intézkedések fokozott és folyamatos végrehajtására.
Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (1305 ember) és Pest megyében (358) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (265), Komárom-Esztergom megye (92), Zala és Csongrád megye (89-89), Győr-Moson-Sopron megye (67), és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (62).
Békés és Vas megyében van a legkevesebb (14-14) fertőzött Magyarországon.