-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
3263 főre nőtt a fertőzöttek száma, Fejérben 333 beteg van
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3263 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 idős krónikus beteg. Fejérben egy nap alatt 16 fővel nőtt a fertőzöttek száma.
2020.05.10. 09:07 |
Fejér megyében 24 óra alatt 16 fővel nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3263 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt újabb 8 idős krónikus beteg. Ezzel 413 főre emelkedett az elhunytak száma, 933-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1917 fő. Az aktív fertőzöttek 62%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 54%-a budapesti vagy Pest megyei. 812 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 50-en vannak lélegeztetőgépen. 98-ra nőtt az idősotthonokban koronavírus-fertőzéssel elhunyt gondozottak száma, ebből 42 a Pesti úti idősotthon lakója.