-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
3417 főre nőtt az igazolt fertőzöttek száma - Fejérben továbbra is 339
3417 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 krónikus beteg. Ezzel 442 főre emelkedett az elhunytak száma, 1287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1688 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 58%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 60%-a budapesti vagy Pest megyei. 614 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 46-en vannak lélegeztetőgépen.
2020.05.15. 07:12 |
A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Ezért hétfőtől vidéken és Pest megyében újabb enyhítések lépnek életbe. A Budapestre vonatkozó szabályok kialakításában a kormány megvizsgálja a fővárosi polgármesterek javaslatait.