50 éves a fehérvári távhőszolgáltatás - lezárult a Széphő jubileumi pályázata

 A Széphő Zrt. az idei évben ünnepli a távhőszolgáltatás 50 éves jubileumát. A fél évszázados történelmi áttekintés mellett az általános és középiskolás diákok számára rajz-és tanulmányíró pályázatot hirdettek, melynek eredményhirdetését szerdán délelőtt tartották a Hiemer-házban. Az általános iskolák alsó tagozatosaitól a „Hogyan fűtenek majd unokáink?”, a felső tagozatra járóktól pedig a „Mit jelent számodra az energia?” kérdésre várták a választ rajzban.
2012.12.05. 10:13 |
 A Széphő Zrt. az idei évben ünnepli a távhőszolgáltatás 50 éves jubileumát. A fél évszázados történelmi áttekintés mellett az általános és középiskolás diákok számára rajz-és tanulmányíró pályázatot hirdettek, melynek eredményhirdetését szerdán délelőtt tartották a Hiemer-házban.

 A rendezvényen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester is, aki elmondta, hogy az ötven éves évforduló nem csak a Széphő egykori és mai munkatársainak, hanem egész Fehérvárnak fontos. A távhőszolgáltatásban valamilyen módon majdnem minden lakos érintett a városban, így a város önkormányzata és a vállalat vezetői szerették volna megosztani történek fontos állomásait.
 
 A cég a környezetvédelem és az energiatakarékosság jegyében fontos feladatának tartja a fiatalok figyelmének felhívását, így október végén meghirdettek egy iskolásoknak szóló rajz- és tanulmányíró pályázat is, hiszen kíváncsiak az ötleteikre, gondolataikra is. Az iskolások kreativitásának megmozgatására két pályázatot hirdettek, melyekre sok pályamunka érkezett.
 Az általános iskolák alsó tagozatosaitól a „Hogyan fűtenek majd unokáink?”, a felső tagozatra járóktól pedig a „Mit jelent számodra az energia?” kérdésre várták a választ rajzban.
 
Az alsósok első három helyezettje tíz-, öt- és kétezer forint értékű tárgyjutalomban részesült:
1. Ocsenás Gergely, a Csitáry Emil Művészeti Műhely 4./b osztályos tanulója.
2. Pass Vivien, a Vasvári Pál Általános Iskola 3./a osztályos tanulója.
3. Somlai-Kiss Dóra, a Vasvári Pál Általános Iskola 3./a osztályos tanulója.
 
A felsősök dobogósai ugyanilyen értékben kaptak Média Markt ajándék- illetve könyvutalványt:
1. Kispál Kata, az István Király Általános Iskola 5./a osztályos tanulója.
2. Kiss Katinka Dóra, a Tolnai Úti Általános Iskola 5./a osztályos tanulója.
3. Kalmár Mátyás, a Ciszterci Szent István Gimnázium7./a osztályos tanulója.
 
A pályázatra jelentkező középiskolás osztályok „Fázunk-e 150 év múlva? – Előretekintés a távfűtés jövőjébe” címmel írtak tanulmányokat.
1.  Vasvári Pál Gimnázium 11/d. osztálya.
2.  Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola 11./c osztálya.
3.  Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola 11/b. osztálya.
 Az első helyezett középiskolás osztály nyereménye hozzájárulás az osztálykirándulás költségeihez 4000 Ft/fő értékben, a második helyezett 2000 Ft/fő, a harmadik helyezett 500 Ft/fő értékben kapott írószer-utalványt.