-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
56 csepp vér - az Erkel Színházban is bemutatják a musicalt
Az 1956-os forradalmat megidéző, fiataloknak szóló musicalt mutatnak be 56 csepp vér címmel a budapesti Erkel Színházban, Szikora János rendezésében október 23-án és 31-én. A székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Magyar Állami Operaház együttműködésében létrejött előadásban Lőrinc pátert Feke Pál, Júliát Kiss Diána Magdolna, Robit Börcsök Olivér játssza.
2016.10.06. 14:01 |
Az 1956-os forradalmat megidéző, fiataloknak szóló musicalt mutatnak be 56 csepp vér címmel a budapesti Erkel Színházban, Szikora János rendezésében október 23-án és 31-én. A székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Magyar Állami Operaház együttműködésében létrejött előadásban Lőrinc pátert Feke Pál, Júliát Kiss Diána Magdolna, Robit Börcsök Olivér játssza.
A mű zeneszerzője Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa, a történetet Pintér Tamás ötlete alapján Horváth Péter írta - mondta el Szikora János, a székesfehérvári színház igazgatója a Budapesten rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón. Emlékeztetett: az 56 csepp vér című musicalt a Papp László Budapest Sportarénában mutatták be 2006-ban, idén a forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján méltó körülmények között adják elő a budapesti Köztársaság téren található Erkel Színházban. A produkcióban mások mellett Kátai István, Keszei Bori, Busa Tamás, Sághy Tamás, Egyed Attila, Keller János, Závodszky Noémi, Váradi Eszter Sára, Schwartz Dávid, Karácsony Gergely, Fehérvári Péter, Rovó Tamás és Gál Gergely szerepel.
A történet két fiatal szerelméről, valamint a karhatalmisták és a helyi fiatalok konfliktusáról szól William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját alapul véve. A musical annak az oly sokszor emlegetett igazságnak kíván emléket állítani, hogy a forradalmat fiatal emberek csinálták. Közülük választ ki egyet és meséli el izgalmakban bővelkedő, végül tragédiába torkolló heroikus történetét Horváth Péter író. A musicalirodalom első 1956-os alkotásának zeneszerzője Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa, az Opera egykori főigazgatójának, a zeneszerző-karmester Mihály Andrásnak fia.
Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója elmondta: az Erkel Színházban a forradalomra emlékezve 22-én újrajátsszák a 60 évvel korábbi estet, amelyen elhangzott többek között Bartók II. zongoraversenye, továbbá bemutatnak egy új magyar és egy finn operát is e témában. A musicalről úgy vélekedett, hogy ez a szín, ez a műfaj hiányzott a palettáról és beleillik a programba.