-
Nyolc nemzetiségi önkormányzat kezdte meg a munkát
Az új ciklusban összesen nyolc nemzetiségi önkormányzat képviselői kezdték meg munkájukat. A székesfehérvári kisközösségeket segítő testületek elnökeivel szerdán délután találkozott dr. Cser-Palkovics András.
2024.11.20. -
Lakossági fórum Öreghegyen
A közlekedés volt az egyik legfontosabb téma az Öreghegyi lakossági fórumon, ahova szerdán kora este Östör Annamária a 12. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta a városrészben élőket. Szó volt arról, hogy várhatóan a jövő évi városi költségvetés tartalmazza majd a Nagyszombati felújításának első ütemét, a Pozsonyi út teljes felújítására pedig 2025 március végéig nyújtja be pályázatát Fehérvár.
2024.11.20. -
Modern eszközöket kaptak
A Soponyai Iskoláért Alapítvány és a Kodolányi János Egyetem együttműködésében a Magyar Falu Program támogatásával modern élménypedagógiai eszközökkel gazdagította a Zichy János Általános Iskola felszereltségét.
2024.11.22. -
Előadás a genetikai módosításokról
A genetikai módosításokról és a GMO-król hallhattak előadást az érdeklődők a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjában. Az előadó ezúttal Toldi Ottó, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója volt.
2024.11.22.
62 csapat közül a Magyar Speciális Mentők ezüstérmesek lettek - interjú Pavelcze Lászlóval
A székesfehérvári székhelyű Magyar Speciális Mentők négyfős csapata az elmúlt hétvégén, Csehországban versenyzett. A Nemzetközi mentési versenyen a Magyarokat, a 62 indulóból csak a Kanadaiak tudták megelőzni. A péntek hajnaltól szombat késő éjszakáig tartó versenyen számos a valósában is gyakran előforduló helyzetet kellett megoldaniuk a csapatoknak. A versenyről Pavelcze Lászlóval a csapat vezetőjével beszélgettünk...
2005.06.02. 19:00 |
A székesfehérvári székhelyű Magyar Speciális Mentők négyfős csapata az elmúlt hétvégén, Csehországban versenyzett. A Nemzetközi mentési versenyen a Magyarokat, a 62 indulóból csak a Kanadaiak tudták megelőzni. A péntek hajnaltól szombat késő éjszakáig tartó versenyen számos a valósában is gyakran előforduló helyzetet kellett megoldaniuk a csapatoknak. A versenyről Pavelcze Lászlóval a csapat vezetőjével beszélgettünk...
A közelmúltban érkeztek vissza a Csehországban rendezett nemzetközi mentési versenyről, ahol második helyezést ért el az MSM. Mit takar az, hogy mentési verseny?
Ez egy világverseny volt, 62 induló csapattal. A versenyen az Egyesült Államok, Japán és Európa szinte összes országa részt vett. A megmérettetés rendes, mentőszolgálatoknak meghirdetett verseny volt, ahol tejesen éles szituációkat teremtettek. Például az egyes állomáshelyek között nem volt szabad gyors hajtani, nem arról szólt a verseny, hogy jön egy jelzés és az ember kéklámpa-szirénával odarohan. Itt nem ezt értékelték. Itt az volt a fontos, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a csapat első embere kilépett a „baleset” helyszínén hogyan végeztük el a feladatunkat. Minden helyszínen 15 perc állt az ellátás végrehajtására, és az ott lévő bírók – akik mind neves mentési szakemberek voltak – azt értékelték, mennyire volt szakszerű a mentés, mennyire használtuk jól az eszközöket, és mennyire volt megfelelő a különböző gyógyszerek használata.
Hány „baleseti” helyszín volt, és milyen feladatokat kellett elvégezni?
A verseny reggel hat órától éjjel kettőig tartott, és minden csapatnak öt kört kellett megtennie, vagyis öt teljesen más útvonalat bejárnia. Közel 600 kilométert kocsikáztunk. A feladatok között volt sérült ellátása, tömeges baleset, öngyilkossági kísérlet, szén-monoxidmérgezés. Az egyik helyszínen egy kismama esett le a lépcsőn, karon ülő csecsemőjével, őt és gyermekét is szakszerűen el kellett látni. Volt, ahol a csecsemő élete a mentőegységen múlt, tehát azonnali beavatkozást kellett végrehajtani, volt, ahol pedig elmeháborodott embert kellett ellátnunk, segítséget hívnunk hozzá. A bírák azt is figyelték, és értékelték, hogy a társszerveket, például tűzoltóságot, rendőrséget, mentőket, barlangi mentőket igénybe vesszük-e. Érdekes volt, hogy azon a helyszínen, ahol barlangi balesetet „produkáltak” és embert kellett az omlás alól menteni, csak az egészségügyi részét csinálhattuk, pedig itthon ezt teljes egészében mi látjuk el. Viszont, az jó volt, hogy tudtam mi a dolga a műszakiaknak, a bányamentőknek és a speciális mentőknek és kiadtam a teendőket nekik utasításban, ez nagyon tetszett a bíróknak, látták, hogy tudunk együttműködni. Mindig azt nézték, hogy az ember mennyire találja fel magát. Volt a sofőröknek is a verseny folyamán ügyességi feladata, sőt mondhatjuk, hogy talán nekik volt a legnehezebb feladatuk, hiszen minden helyszínre itiner alapján kellett odatalálniuk. Nem térképet kaptunk, hanem útvonal leírást, amin meg volt adva például, hogy 1700 métert egyenesen, aztán jobbra… A kilométerórát és az utat is folyamatosan figyelnie kellett, hogy el ne tévedjen. Nem volt egyszerű. Rohanni ugyan nem kellett, de három órán belül meg kellett csinálni az adott kört, különben a következő rajtról lekéstünk.
Mit jelentett Önöknek ez az elismerés, hogy érezték magukat Csehországban?
Mi öt éve járunk erre a rendezvényre, és négy éve versenyzünk, úgy tűnik, hogy most beérett a kitartásunk gyümölcse ezzel, hogy felállhattunk a dobogó második fokára. Nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt, hogy a rendezők olyan éles szituációkat teremtettek, és azok, akik imitálták a sérülteket annyira jól játszottak, hogy néha már mi is elhittük. Ezért gyakran apróbb csínyekkel próbáltuk kiugrasztani a nyulat a bokorból. Nagyon korrekt volt a szervezés, és a jelentkezési díj sem volt kifizethetetlen, 110 euró/fő. Ez tartalmazta a háromnapi szállást és étkezést is. Nagyon jó volt, hogy mindenki tudott örülni a másik sikerének, nem volt vérre menő harc, ez nem arról szólt, hogy mindenkit mindenáron le kell győzni. A versenyt egy vidám játéknak fogtuk fel, ahol azonban szakmailag a lehető legjobban kellett teljesíteni.
A második helyezésessel azonban maguknak is feladták a leckét...
Igen, de természetesen jövőre is indulunk. Főleg, hogy a szabályok szerint a verseny első öt helyezettjének automatikusan meg van a jövő évi regisztrációja. Itt már csak az a kérdés, hogy jövőre mennyivel tudunk majd többet. Nyugodt vagyok, hiszen idén csak 40 ponttal maradtunk le az első Kanadaiak mögött, ezt egy jól sikerült ügyességi versenyen akár le is dolgozhatjuk. De idén sem úgy indultuk el, hogy most mindenképpen nyernünk kell. Az eredményhirdetésen például elvonultunk egy árnyékos helyre, mivel tudtuk, hogy csak az első három helyezettet fogják kihirdetni. Bár az első ötbe vártuk magunkat, hatalmas meglepetés volt a helyezésünk. Amikor kimondták a Sourche & Rescue Team Hungary repültek a karok a levegőbe. Nem csak a másik két magyar csapat, hanem a szlovákiai magyarok is ütemesen skandálták, hogy Ria-Ria Hungária. Sírtunk, nevettünk, örültünk nagyon...
A közelmúltban érkeztek vissza a Csehországban rendezett nemzetközi mentési versenyről, ahol második helyezést ért el az MSM. Mit takar az, hogy mentési verseny?
Ez egy világverseny volt, 62 induló csapattal. A versenyen az Egyesült Államok, Japán és Európa szinte összes országa részt vett. A megmérettetés rendes, mentőszolgálatoknak meghirdetett verseny volt, ahol tejesen éles szituációkat teremtettek. Például az egyes állomáshelyek között nem volt szabad gyors hajtani, nem arról szólt a verseny, hogy jön egy jelzés és az ember kéklámpa-szirénával odarohan. Itt nem ezt értékelték. Itt az volt a fontos, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a csapat első embere kilépett a „baleset” helyszínén hogyan végeztük el a feladatunkat. Minden helyszínen 15 perc állt az ellátás végrehajtására, és az ott lévő bírók – akik mind neves mentési szakemberek voltak – azt értékelték, mennyire volt szakszerű a mentés, mennyire használtuk jól az eszközöket, és mennyire volt megfelelő a különböző gyógyszerek használata.
Hány „baleseti” helyszín volt, és milyen feladatokat kellett elvégezni?
A verseny reggel hat órától éjjel kettőig tartott, és minden csapatnak öt kört kellett megtennie, vagyis öt teljesen más útvonalat bejárnia. Közel 600 kilométert kocsikáztunk. A feladatok között volt sérült ellátása, tömeges baleset, öngyilkossági kísérlet, szén-monoxidmérgezés. Az egyik helyszínen egy kismama esett le a lépcsőn, karon ülő csecsemőjével, őt és gyermekét is szakszerűen el kellett látni. Volt, ahol a csecsemő élete a mentőegységen múlt, tehát azonnali beavatkozást kellett végrehajtani, volt, ahol pedig elmeháborodott embert kellett ellátnunk, segítséget hívnunk hozzá. A bírák azt is figyelték, és értékelték, hogy a társszerveket, például tűzoltóságot, rendőrséget, mentőket, barlangi mentőket igénybe vesszük-e. Érdekes volt, hogy azon a helyszínen, ahol barlangi balesetet „produkáltak” és embert kellett az omlás alól menteni, csak az egészségügyi részét csinálhattuk, pedig itthon ezt teljes egészében mi látjuk el. Viszont, az jó volt, hogy tudtam mi a dolga a műszakiaknak, a bányamentőknek és a speciális mentőknek és kiadtam a teendőket nekik utasításban, ez nagyon tetszett a bíróknak, látták, hogy tudunk együttműködni. Mindig azt nézték, hogy az ember mennyire találja fel magát. Volt a sofőröknek is a verseny folyamán ügyességi feladata, sőt mondhatjuk, hogy talán nekik volt a legnehezebb feladatuk, hiszen minden helyszínre itiner alapján kellett odatalálniuk. Nem térképet kaptunk, hanem útvonal leírást, amin meg volt adva például, hogy 1700 métert egyenesen, aztán jobbra… A kilométerórát és az utat is folyamatosan figyelnie kellett, hogy el ne tévedjen. Nem volt egyszerű. Rohanni ugyan nem kellett, de három órán belül meg kellett csinálni az adott kört, különben a következő rajtról lekéstünk.
Mit jelentett Önöknek ez az elismerés, hogy érezték magukat Csehországban?
Mi öt éve járunk erre a rendezvényre, és négy éve versenyzünk, úgy tűnik, hogy most beérett a kitartásunk gyümölcse ezzel, hogy felállhattunk a dobogó második fokára. Nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt, hogy a rendezők olyan éles szituációkat teremtettek, és azok, akik imitálták a sérülteket annyira jól játszottak, hogy néha már mi is elhittük. Ezért gyakran apróbb csínyekkel próbáltuk kiugrasztani a nyulat a bokorból. Nagyon korrekt volt a szervezés, és a jelentkezési díj sem volt kifizethetetlen, 110 euró/fő. Ez tartalmazta a háromnapi szállást és étkezést is. Nagyon jó volt, hogy mindenki tudott örülni a másik sikerének, nem volt vérre menő harc, ez nem arról szólt, hogy mindenkit mindenáron le kell győzni. A versenyt egy vidám játéknak fogtuk fel, ahol azonban szakmailag a lehető legjobban kellett teljesíteni.
A második helyezésessel azonban maguknak is feladták a leckét...
Igen, de természetesen jövőre is indulunk. Főleg, hogy a szabályok szerint a verseny első öt helyezettjének automatikusan meg van a jövő évi regisztrációja. Itt már csak az a kérdés, hogy jövőre mennyivel tudunk majd többet. Nyugodt vagyok, hiszen idén csak 40 ponttal maradtunk le az első Kanadaiak mögött, ezt egy jól sikerült ügyességi versenyen akár le is dolgozhatjuk. De idén sem úgy indultuk el, hogy most mindenképpen nyernünk kell. Az eredményhirdetésen például elvonultunk egy árnyékos helyre, mivel tudtuk, hogy csak az első három helyezettet fogják kihirdetni. Bár az első ötbe vártuk magunkat, hatalmas meglepetés volt a helyezésünk. Amikor kimondták a Sourche & Rescue Team Hungary repültek a karok a levegőbe. Nem csak a másik két magyar csapat, hanem a szlovákiai magyarok is ütemesen skandálták, hogy Ria-Ria Hungária. Sírtunk, nevettünk, örültünk nagyon...