-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
A Bajnokok Városa a FEZEN-en - sört csapolnak és dedikálnak a város neves sportolói
Idén a Bajnokok Városa is csatlakozik a Fehérvári Zenei Napokhoz, azaz a FEZEN-hez, melyet augusztus 4-5-6-án tartanak új helyszínen, a MÁV-Előre pályán és a Fezen Klubban (a volt Bahnhofban). A város vezető sportklubjainak neves játékosai sört csapolnak, dedikálnak, és karaoke során csillogtatják zenei tehetségüket. A rendezvényen százötven biztonsági őr, a Mártírok útján és a környékbeli utcákban pedig számos rendőr és polgárőr vigyáz majd a rendre.
2011.08.01. 15:05 |
Idén a Bajnokok Városa is csatlakozik a Fehérvári Zenei Napokhoz, azaz a FEZEN-hez, melyet augusztus 4-5-6-án tartanak új helyszínen, a MÁV-Előre pályán és a Fezen Klubban (a volt Bahnhofban). A város vezető sportklubjainak neves játékosai sört csapolnak, dedikálnak, és karaoke során csillogtatják zenei tehetségüket. A rendezvényen százötven biztonsági őr, a Mártírok útján és a környékbeli utcákban pedig számos rendőr és polgárőr vigyáz majd a rendre.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/augusztus/fezen01.jpg)
Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok szerint nagyon fontos, hogy ne csak a sportmérkőzéseken láthassák a szurkolók a sportolóinkat. "Fontos kiemelni, hogy a FEZEN kapcsán példaértékű összefogás valósul meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a sportklubok és a kortárs kultúra képviselői között." – erre hívta fel a figyelmet a rendezvény kapcsán tartott sajtótájékoztatón Kovács Antal, a FEZEN főszervezője. A Bajnokok Városát is bevonva az idei programokba, csütörtökön Videoton FC napot, pénteken Albacomp napot tartanak, szombaton pedig az Alcoa FKC és a Sapa Fehérvár AV 19 jut főszerephez. A klubok játékosai eddig még nem ismert oldalaikról is bemutatkoznak: sört csapolnak, hangpróbát tartanak a közös karaoke-n, beszélgetnek rajongóikkal és dedikálnak is. Megjelenik a rendezvényen például Palkovics Krisztián, Ladányi Balázs, Siti Beáta, Tilinger Tamara, Simon Balázs és Kevin Primeau, a SAPA edzője.
A FEZEN-t kísérleti jelleggel rendezik meg idén új helyszínen, a zavartalan lebonyolítás érdekében százötven biztonsági őr teljesít szolgálatot, illetve a Mártírok útján és az Alsóváros utcáiban fokozott rendőri jelenlét lesz. A rendezvények ideje alatt, a délutáni, esti és éjszakai órákban a Mártírok útja szélső sávjait parkoló-területté alakítják, így csak a középső sávokat használhatják az autósok 30 km/h-s sebességkorlátozás mellett, a gyalogos bejárat közelében pedig fokozott figyelmet kérnek valamennyi közlekedőtől. A fesztivál mindhárom napján két autóbusz, azaz FEZEN járat közlekedik, a szervezők kérik a résztvevőktől, hogy lehetőség szerint ezeket vegyék igénybe! Mészáros Attila tanácsnok hozzátette: „A FEZEN évek óta az egyik legkiemelkedőbb program a megyeszékhelyen, több ezer fiatal kikapcsolódását szolgálja. Székesfehérvár Önkormányzata mindent megtesz azért, hogy a fesztivál ideje alatt is biztosítani tudják a környékben élők nyugalmát, pihenését.”
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/augusztus/fezen02.jpg)