-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
A boldogító igen
Sok jegyespár jelentkezett a Fehérvár Médiacentrum esküvős játékára, amelynek győztese 90 főre vacsorát, dekorációt, virágokat, fotót, videót, sminkelést és féláron esküvői és alkalmi ruhát is kapnak a nagy napra. Jelentkezni február 10-ig tudnak azok a székesfehérvári vagy városkörnyéki fiatalok, akiknek ebben az évben lesz az esküvőjük.
2013.02.06. 08:47 |
Eddig több mint egy tucat jegyespár jelentkezett a Fehérvár Médiacentrum esküvős játékára, amelynek győztese a nagy nap lebonyolításához nyer szolgáltatókat. Jelentkezni február 10-ig tudnak azok a székesfehérvári vagy városkörnyéki fiatalok, akiknek ebben az évben lesz az esküvőjük.
A Vörösmarty Rádió Facebook oldalán lehet a játékra jelentkezni és a regisztrációhoz nem kell más, mint a jegyesekről egy közös kép. Az öt legtöbb szavazatot gyűjtött pár lesz az, akik továbbjutnak a második fordulóba. Az elmúlt napokban több mint egy tucatnyian döntöttek úgy, hogy részt vesznek a Fehérvár Médiacentrum játékában. ![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/igen01.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/igen01.jpg)
A Fehérvár Televízió operatőrei a nagy nap és a készülődés különböző mozzanatait is megörökítik majd, a nyertesnek azonban fotós után sem kell néznie. A FehérVár újság fotóriportere erről is gondoskodik. A Boldogító Igen játékra február 10-ig lehet jelentkezni. A döntőbe jutott párok között, egy ügyességi vetélkedő keretében dől majd el, kié lesz a sok ajándék. A játék nyertesei 90 főre vacsorát, dekorációt, virágokat, fotót, videót, sminkelést és féláron esküvői és alkalmi ruhát is kapnak a nagy napra. Az összes nyeremény értéke mintegy egymillió forint.