-
Szociális intézményvezető köszöntése
A Városházán köszöntötték kedden a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény nyugdíja vonuló igazgatóját. Mészáros Józsefné 2011 decembere óta vezette a több egységből álló, idősgondozással foglalkozó és összesen mintegy 200 főt foglalkoztató intézményt. Nagy felelősséggel járó, áldozatos munkáját Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönték meg.
2024.12.03. -
Adventi jótékonysági est
December 6-án, pénteken este a Szent István Művelődési Házban rendezik meg – immár 19. alkalommal – az adventi jótékonysági estet, amelynek célja ezúttal a kárpátaljai Szent Anna Karitász és a Borzsovai Református Egyház segítése.
2024.12.03. -
Adóváltozások 2025
Kis és középvállalkozásokat érintő támogatásokról, a 2025-ös év adóváltozásairól tartottak konferenciát a Városházán. Mint elhangzott, komoly változások várhatók az adózási rendszerben jövőre.
2024.12.03. -
Jótékonysági squash Bogiért
Negyven versenyző és szponzorok, támogatók fogtak össze Balla Bogiért. Jótékonysági amatőr squash versenyt rendeztek az Union Sportközpontban a 14 éves kislányért, akit tavaly a ballagási ünnepség után ért autóbaleset.
2024.12.03.
A Borzsovai Református Egyházat és a Beregszászi Szent Anna Karitászt segíti az idei adventi jótékonysági est
Hosszú évek óta hagyomány Székesfehérváron, hogy karácsony közeledtével – sokak összefogásával – segítő szándékú emberekkel telik meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház.
Az adventi jótékonysági esteken mindig nehéz sorsú, határon túli magyar anyanyelvű közösségek anyagi és lelki támogatása a cél. Idén a Beregszászi Szent Anna Karitász és a Borzsovai Református Egyház kapja majd az est bevételéből befolyó pénzt.
A december 6-án, pénteken 18 órakor kezdődő jótékonysági rendezvény fővédnöke Spányi Antal katolikus megyéspüspök és Steinbach József református püspök. Az esten hallható, látható művészi produkciók igen széles palettán mozognak. Többek között fellép Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, zenél a Kossuth-díjas Misztrál együttes, valamint Bánkövi Bence csellóművész és Sztankay Klára zongoraművész produkcióját is hallhatják majd az érdeklődők.
És persze idén sem maradhat ki a sorból Nyisztor Ilona népdalénekes csodálatos előadása, amiként Haraszti Júlia, Haraszti Mária, Mátyás Mónika és Veres Mihaela népdalénekesek előadását is meghallgathatja a közönség.
Az esten fellép továbbá Sudár Annamária előadóművész, Szlama László és Bergics András népzenész, Erdős Róbert operaénekes, Nagy Márta zongoraművész és Pál Anna Glória balettnövendék, valamint a Duna Művészegyüttes szólistái. A Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda énekkarát Gyenese Ágnes karnagy, a Bárdos Lajos Gyermekkart pedig Kneifel Imre vezényli, fellép a Talentum Református Általános Iskola énekkara is.
A többek között a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Szent István Művelődési Ház, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester és Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával megvalósuló jótékonysági rendezvényre 2000 forintos áron vásárolhatók támogatójegyek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban (Liszt Ferenc utca 1.), a Belvárosi Református Lelkészi Hivatalban (Széchenyi u. 16.), a Budai úti Református Egyházközségnél (Budai út 113.), a Talentum Református Általános Iskolában (Széchenyi út 20.), a Ciszterci Szent István Gimnáziumban (Jókai u. 20.), az Olajfa Református Óvodában (Horváth István utca1.), a Líra Vajda János Könyvesboltban (Fő utca 2.), valamint Prekrit Juditnál (tel: 06/20-981-2749).
A jó ügyért zajló estre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.