A címvédő győzelemmel kezdett, Sopront vert az Alba

A bajnoki címvédő Alba Fehérvár első negyede az új szezonban nem sikerült túl jól, de hiába vezetett tíz perc után a vendég Sopron, szünetben már tízzel Supoláék jártak előrébb. Láthattunk ízelítőt a begyakorolt kemény védekezésből és pár szép megoldást is a szezonrajton. A második félidőben olykor már majdnem hússzal ment az Alba, s bár a vége szorosabb lett, a győzelmet nem fenyegette veszély.
Alba Fehérvár - Sopron KC 75-68
2013.10.04. 18:57 |
A bajnoki címvédő Alba Fehérvár első negyede az új szezonban nem sikerült túl jól, de hiába vezetett tíz perc után a vendég Sopron, szünetben már tízzel Supoláék jártak előrébb. Láthattunk ízelítőt a begyakorolt kemény védekezésből és pár szép megoldást is a szezonrajton. A második félidőben olykor már majdnem hússzal ment az Alba, s bár a vége szorosabb lett, a győzelmet nem fenyegette veszély.
 
Hangosítási malőrrel kezdődött a találkozó, csak reméltük, hogy a csapat jobban működik, mint az erősítő. A sosem látott rózsaszín szerelésben (divatismerők inkább magentának mondanák...) kezdett az Alba, és első kosarát, egy triplát a két, bajnokcsapatból maradó játékos egyike, Juhos Levi szerezte. 9-2-ig tartott az első nagy obb Alba-roham, de aztán betaláltak a vendégek is és kiegyenlítettek. Ahogy várhattuk, az első negyedben már tíz fehérvári játékos pályára került, kevesebbet cserélt a Sopron. Hobbs hasznosan szállt be, de Thompson kosaraival átvették a vezetést a vendégek az első negyed végére.
 
Ekkor előkerült a Frade-féle, agresszív letámadás, gyors szerzett labdákból fordítottak Moore-ék. Amerikai hátvédünk második triplájával lett nyolc pont az előny, miközben a Sopronnak olykor egy bedobást is nehéz volt elvégeznie. Amikor Sabáli Balázs időt kért, éppen 16-2-re állt a második negyed, a közönség is megérezte, lehet szurkolni ennek az Albának is... Persze ebben a védekezésben a faultok is benne vannak, büntetőkkel kapott felzárkózási esélyt a vendégcsapat. Thompson ismét hallatott magáról, így Fradének is időt kellet tkérnie. Jól sikerült, zóna ellen is kosarakat találtak a fehérvári fiúk, és Somogyi zsákolása zárta le a félidőt.
 
Maurice Kemp pontjai adták meg az alaphangot a harmadik negyedre, kialakult az addigi legnagyobb különbség. Dénes szépítrgetett, de Juhos Levi extázisba klerülve, palánk alatt és kintről is betalálva (plusz egy kis nézőtéri hangulatot csinálva) gondoskodott róla, hogy megint a Sopronnak kelljen időt kérnie. Beállt Trepák is, a tavaszi bajnoki döndő "fájdalomdíjaként" még kosarat is dobhatott. Többet számítottak a soproni triplák, de így is növelte előnyét az Alba ebben a játékrészben.
 
A negyedik negyed elején Thomas élesztgette a vendégek reményeit, szerencsére nem altatta el az előny a mieinket sem. Juhos harcos, Moore pedig kintről pontos volt, ráadásul Supola is megmutatta, mi a labdaszerzős védekezés lényege. Barovics, a Sopron egyébként remek centere nem bírta a gyűrődést, miután rendre betakarták a gyűrű alatt, kireklamált egy technikait magának Vígh játékvezetőnél. Bár támadásban olykor akadozott nálunk is a gépezet, a nagyobb gondot az eladott labdák jelentették - Thompson könnyű kosarakkal büntetett. Tíz pont alá csökkent az előny, jól jöttek Kemp pontjai. Nem lett kiütés a vége, de a győzelmet nem fenyegette veszély - jól sikerült tehát a bajnoki rajt.
 
Alba Fehérvár - Sopron KC 75-68 (16-20, 27-13 19-16 13-19)
 
Alba: Szanati, Moore 12/6, Tóth P. 6, Juhos 18/9, Somogyi 8. Csere: Hobbs 9/3, Tóth N. 2, Kemp 13, Supola 3, Olah 2. Edző: Carlos Frade.
Sopron: Thomas 16/3, Thompson 21/3, Molnár A 2., Tóth G 2., Barovics 6. Csere: Dénes 10/6, Ruják 8/6, Takács, Trepák 3. Edző: Sabáli Balázs-