-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
A Fehérvár Futsal ellen szakadt meg a bajnok győzelmi sorozata
Remek mérkőzést játszott az NB II-es futsal-bajnokság rájátszásában a Fehérvár Futsal-Balogh 2000 és a Dunakeszi Kinizsi. A fehérváriak kétgólos előnyben, majd ugyanekkora hátrányban is voltak, végül 4-4-es döntetlennel zárult a rangadó. Ezzel a Dunakeszi bajnok lett, de 23 meccsen át tartó győzelmi szériája megszakadt - a Fehérvár pedig nagy lépést tett az osztályozó felé.
2013.05.06. 23:21 |
Remek mérkőzést játszott az NB II-es futsal-bajnokság rájátszásában a Fehérvár Futsal-Balogh 2000 és a Dunakeszi Kinizsi. A fehérváriak kétgólos előnyben, majd ugyanekkora hátrányban is voltak, végül 4-4-es döntetlennel zárult a rangadó. Ezzel a Dunakeszi bajnok lett, de 23 meccsen át tartó győzelmi szériája megszakadt - a Fehérvár pedig nagy lépést tett az osztályozó felé.
A Dunakeszi fölényére a bajnokságban jellemző, hogy volt 34-1-re, 23-3-ra vagy 18-1-re is megnyert mérkőzése, és Fehérváron egy pont kellett neki, hogy bebiztosítsa bajnoki címét. De a Fehérvár ellen sosem nyertek könnyen a Duna-partiak, ezúttal pedig nem is sikerült nekik! A meccs elején vilámgyorsan 2-0-ra elhúzott a remekül kontrázó hazai csapat, Végvári és Molnár Csaba góljával, igaz, a vendégek gyors válasza sem késett Jordi révén. Nagy mezőnyfölényben játszott a Dunakeszi, de Reveland Zoltán szenzációsan védett. Nem ő tehetett róla, hogy Kun kétszer betalált, a második különösen nagy gól volt. Így félidőben már a listavezető állt jobban.
A második játékrészben pedig még jobban, mert két perc után Kun a mesterhármast is elérte. Csakhogy a Dunakeszinek méltó ellenfele volt ezúttal a Fehérvár, Bozai azon nyomban szépített egy kipattanóból, és a félidő közepén villámgyors kontra után Molnár Viktor is kilőtte a jobb alsót. A 4-4-es döntetlen óvatosságra intette a máskor oly magabiztos vendégeket, akik már nem mertek támadni, inkább biztonságra törekedtek. Bozai a meccs legszebb jelentsora végén, miután az ellenfél egész csapatát elfektette, kapufára löbbölte a meccslabdát, így maradt a döntetlen. A Dunakeszi játékosai boldogan ünnepelték a bajnoki címet, de elégedett lehetett mindenki a másik oldalon is: ami 23 mérkőzésen át senkinek nem sikerült, az Béreséknek igen, pontot vettek el az első helyezettől. Rádásul növelték előnyüket a táblázaton a Ferencvárossal szemben az osztályozóért folytatott harcban!
Fehérvár Futsal-Balogh 2000 - Dunakeszi Kinizsi 4-4 (2-3)
Fehérvár: Reveland - Béres, Végvári, Molnár V., Takács. Csere: Molnár Cs., Bozai, Tornyai.
Gl: Végvári, Molnár Cs., Bozai, Molnár V.
Fehérvár: Reveland - Béres, Végvári, Molnár V., Takács. Csere: Molnár Cs., Bozai, Tornyai.
Gl: Végvári, Molnár Cs., Bozai, Molnár V.