A Fehérvár Hangja döntősei a Versünnepen

 Amióta léteznek versek, valószínűleg léteznek énekelt, megzenésített versek is. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy a III. Fehérvári Versünnep fordulóinak során is feltűnik a színpadon a zene. Annál is inkább, hiszen a Fehérvár Médiacentrum előző nagyszabású produkciója, a Fehérvár Hangja során számos olyan fiatal, tehetséges énekes tűnt fel, akiknek közreműködésével a Versünnep is még színesebb, izgalmasabb lehet.
2012.01.19. 08:36 |

Gitár, zongora – esetleg egy hegedű (még zajlanak a tárgyalások…) Mindössze ennyi lesz az a zenei kíséret, amely a III. fehérvári Versünnep színpadára lépő énekesek rendelkezésére áll. Meg persze az alapanyag: Nagy László, Kosztolányi Dezső, József Attila, Ady Endre, Faludy György versei; Cseh Tamás, Novák János, Gerendás Péter, vagy éppen a Kaláka zenéi – és a lista korántsem teljes. A Fehérvár Hangja döntőseinek bizonyított tehetségét ismerve: minden adott tehát ahhoz, hogy a fiatal énekesek fellépése a fiatal vers- és prózamondók versenyén sok kellemes és emlékezetes pillanattal, dallammal, élménnyel ajándékozza meg azokat, akik figyelemmel kísérik a Versünnepet, akár élőben, a Szent István Művelődési Házban, akár a Fehérvár Televízió képernyőjére kerülő összefoglalók megtekintésével.