-
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
A Földtől a Galaxisokig - fotókiállítás nyílik a Szabadművelődés Házában
A Földtől a Galaxisokig címmel nyílik a Magyar Csillagászati Egyesület fotókiállítása a Szabadművelődés Házában. A pénteki megnyitón dr. Hudoba György a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló mond bevezetőt, majd a vendégek látogatást tehetnek a ház tetején található csillagdában. A kiállítás július végéig lesz látható a Szabadművelődés Házában.
2010.06.28. 09:01 |

![](/_user/0/Image/000Gergo_2010/juniustol/csillag01.jpg)