-
A hontalan állatokért
A hontalan állatok érdekében fogott össze a Herosz Fehérvári Állatotthona és a Damniczki Cukrászda. Augusztus 16-ig, péntekig fogadják a kutyáknak és macskáknak szánt konzervadományokat a Fő utcai cukrászdában, ahol egy állatvédelmi totó is várja a játékos kedvűeket.
2024.08.07. -
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Szenzációs leletek
2023 augusztusában talajradaros vizsgálat előzte meg az akkor induló tervásatást a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatás azóta is folyamatosan zajlik a területen.
2024.08.07. -
Jegyvásárlással segíthetünk
Közel két hét telt el az Almássy lakótelepen történt tűz óta, melyben megsérült Kitti, a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapat cheerleader formációjának egyik tagja.
2024.08.07.
A Fűtőerőműről és a börgöndi repülőtérről is tárgyalt csütörtökön a város közgyűlése
Rendkívüli ülésen döntött Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a város szerkezeti tervének módosításáról a Székesfehérvár - Boba vasútvonal fejlesztésével összefüggésben. Zárt ülésen a börgöndi repülőtérrel kapcsolatos intézkedések megtételéről és a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. egyes vagyonelemeinek megvásárlásával kapcsolatos intézkedésekről tárgyaltak a képviselők.
2013.11.14. 10:35 |
Rendkívüli ülésen döntött Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a város szerkezeti tervének módosításáról a Székesfehérvár - Boba vasútvonal fejlesztésével összefüggésben. Zárt ülésen a börgöndi repülőtérrel kapcsolatos intézkedések megtételéről és a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. egyes vagyonelemeinek megvásárlásával kapcsolatos intézkedésekről tárgyaltak a képviselők.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/november/kozgy2.jpg)
Rendkívüli üléssel kezdődött Székesfehérvár Megyei Jogú Város közgyűlése. A városatyák elsőként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Szerkezeti Tervének módosításáról tárgyaltak azzal összefüggésben, hogy a döntés érinti a Székesfehérvár – Boba vasútvonal fejlesztési területét és környezetét. A Szerkezeti Terv módosítására vonatkozó eljárást Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája 2012. évben kezdte meg, A tervmódosítás a város településszerkezeti tervében alapvető változást nem okoz, a településszerkezeti terv leírásában rögzített főbb szerkezeti elemek nem változnak. A szerkezeti terv módosítása érinti a Balatoni úton tervezett - vasút feletti - közúti körforgalom helyének és a "déli elkerülő út" csatlakozó szakaszainak pontosítását, a Székely utca nyomvonal-módosítását és a Szalontai utca gyűjtőúttá minősítését is.
LETÖLTHETÕ (.pdf) a szerkezeti terv módosításáról
LETÖLTHETÕ (.pdf) a szerkezeti terv módosításáról
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/november/kozgy1.jpg)
Ezt követően Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat külterületének, valamint egyes belterületi területrészeinek szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló rendelet módosítására került sor, amely a Fevita területének megvásárlására és C-pálya építésének megvalósítására ad lehetőséget az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok mellett. A képviselők a nyílt ülésen elfogadták azt a tájékoztatót, amely Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2013. évi költségvetési rendeletének I-III. negyedéves végrehajtásáról szól. Véleményt adott a közgyűlés a Fejér Megyei Pedagógia Szakszolgálat főigazgatójának megbízásához is, Mile Anikó 2013. szeptember 1. óta tölti be a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat megbízott főigazgatói posztját. Döntöttek arról is, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miniszterelnökség „A Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 kezdeményezéseinek, programjainak 2014. évi költségvetési támogatása” megnevezésű pályázati kiírására pályázatot nyújt be a „Magyar Holokauszt Emlékév–2014” székesfehérvári kezdeményezéseinek támogatására.
Javaslat hangzott el a Szent Korona hiteles másolatának megvásárlására. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy többmilliós felajánlások érkeztek, és a tulajdonost értesítették a vételi szándékról. Az Emlékév alkalmából nyitott adományszámlán a jelen előterjesztés készítésének időpontjában közel 5 millió Ft áll rendelkezésre a Korona másolat megvásárlására, azonban több jelentős felajánlás is történt, melyek befizetése legkésőbb 2013. december 31. napjáig várható.
A közgyűlés tárgyalta a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás feladatellátásával kapcsolatos intézkedések megtételére vonatkozó javaslatot is, amely a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatást érinti. Márton Roland képviselő hozzászólásában kiemelte, hogy a szolgáltatás állami hatáskörbe kerülésével nem garantálható az ellátás eddigi színvonala. Válaszában dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy eddig sem önkormányzati feladat volt a a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatás, a kistérségi társulás látta el a feladatot.
Zárt ülésen a börgöndi repülőtérrel kapcsolatos intézkedések megtételéről és a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. egyes vagyonelemeinek megvásárlásával kapcsolatos intézkedésekről tárgyaltak a képviselők. A zárt ülést követően Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy szándéknyilatkozatban szerepel az eredeti állapot visszaállítása a börgöndi reptéren. A terület az önkormányzat tulajdonába kerülhet vissza és sport, valamint üzleti célú reptér kialakítása a cél. A Fűtőerőmű esetében annak egyes vagyonelemeit vásárolja vissza a város mintegy 2,7 milliárd forint értékben, ebben a kormány támogatására is számíthat a város. A végelszámolás lezárult, a vagyonelemek visszavásárlását követően ezeket a Széphő Zrt.-nek adja bérbe a város, így megvalósulhat, hogy egy cégnél lesz a hőtermelés és a hőelosztás.