-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
A Gárdonyi Géza Emlékév gálaestje a Vörösmarty Színházban
A Gárdonyi Géza Emlékév Gálaestjét tartották szerdán este a Vörösmarty Színházban, ahol "Gárdonyi Géza titkos naplója" címmel részletek hangzottak el az író legnépszerűbb színdarabjaiból, regényeiből, novelláiból. A műsor előtt L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke emlékezett meg a 150 éve született íróról.
2013.10.16. 20:52 |
A Gárdonyi Géza Emlékév Gálaestjét tartották szerdán este a Vörösmarty Színházban, ahol "Gárdonyi Géza titkos naplója" címmel részletek hangzottak el az író legnépszerűbb színdarabjaiból, regényeiből, novelláiból. A műsor előtt L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke emlékezett meg a 150 éve született íróról.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Az író életének legfontosabb állomásait felelevenítő műsor előtt Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója kiemelte, hogy számára különösen fontos ez az este, hiszen igazgatói pályafutását 1985-ben Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban kezdte, ahol fontosnak tartotta, hogy megjelenítsék a fontosabb alkotásokat a Gárdonyi életműből. „Úgy érzem, hogy mi, színházi emberek hűtlenek vagyunk Gárdonyi Géza életművével, pedig ez az író fantasztikusan ismerte az embert, az emberi lelket, nagyon emberségesen tudott az emberekhez szólni, a jó szó pedig nagyon elkél a színpadokon..” - mondta köszöntőjében a Vörösmarty Színház igazgatója.
Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy, tartozunk azzal Gárdonyi Géza emlékének, hogy megerősítjük a köztudatban: ő Fejér megye polgára. Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott L. Simon Lászlónak, amiért Gárdonyi Gézának szentelte ezt az évet az irodalmi közvélemény és arra is gondoltak, hogy ne csak egy szakmai emlékév legyen ez, hanem nyitás a közönség irányába. „Külön köszönöm, hogy az emlékév egyik legfontosabb eseményét Fehérváron rendezik meg.” - tette hozzá. dr. Cser-Palkovics András polgármester szimbolikusnak nevezte, hogy a Szent István Emlékévben kerül sor erre az eseményre, elősegítve „egy nagy történelmi alak és egy nagy irodalmi alak találkozását”
L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke bronz plakettet nyújtott át Szikora Jánosnak és dr. Cser-Palkovics Andrásnak a Gárdonyi Géza Emlékév alkalmából. Elismerésben részesült távollétében Demeter Zsófia, a Szent István Király múzeum igazgatója és Csurgai Horváth József, az 2013-as Emlékbizottság elnöke is.
L. Simon László beszédében Bársony István nekrológjából idézve világította meg az író jellemét. Gárdonyi barátja az írót a „legjobb, legtisztább igaz magyarok közül való” - nak nevezte, aki Ziegler néven született, de „Gárdonyi volt már a bölcsőben” is. „.. De kislelkűek az eredetfirtatók, akik lelkében halvány sejtelme sincs annak, milyen varázsa van a magyar földnek, magyar levegőnek! ” - emelte ki a nekrológból L. Simon László, aki az emlékév alkalmából egy idén megjelent Gárdonyi könyvsorozat ajándékozott Székesfehérvár valamennyi általános - és középiskolájának.