-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
A gyermekkori cukorbetegségről tartottak előadásokat a Városházán
Szerda délután a gyermekkori cukorbetegségről ismeretterjesztő előadásokat tartott a Fejér megyei Diabétesz-csoport a gyermek-közösségekben dolgozók számára. A témák között szerepelt például a kisgyermekkori cukorbetegség, az inzulin adagoló eszközök bemutatása, a helyes étrend és az alacsony vércukor elhárítása. A résztvevők a délután folyamán megtudhatták, hogy a gyermekdiabéteszt az abszolút inzulinhiány okozza.
A cikkben Videó található!
2013.03.20. 16:21 |
Szerda délután a Városháza Nagytanácstermében gyermekkori cukorbetegségről ismeretterjesztő előadásokat tartottak a Fejér megyei Gyermekdiabetológia Centrum munkatársai a gyermekközösségekben dolgozók számára. A témák között szerepelt például a kisgyermekkori cukorbetegség, az inzulin adagoló eszközök bemutatása, a helyes étrend és az alacsony vércukor elhárítása.
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/marcius/gyermekdiabetesz_7.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/marcius/gyermekdiabetesz_9.jpg)
A résztvevők a délután folyamán megtudhatták, hogy a gyermekdiabéteszt az abszolút inzulinhiány okozza, megismerkedhettek az inzulinadagoló eszközökkel, a helyes étrenddel, valamint az alacsony vércukor elhárításával.
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/marcius/gyermekdiabetesz_11.jpg)