A harmadik hétvégéjével folytatódott a Vízivárosi Advent programsorozat

 Luca napján, december 13-án, szombaton a harmadik hétvégéjével folytatódott a Vízivárosi Advent program- sorozat: többek között az Árpád Úti, a Rákóczi utcai és a Felsővárosi óvodásoknak, valamint a Sarló utcai nyugdíjasoknak a műsorát tekinthették meg az érdeklődők.
2014.12.13. 16:18 |
Luca napján, december 13-án, szombaton a harmadik hétvégéjével folytatódott a Vízivárosi Advent programsorozat. Az idei évben rendhagyó módon, négy testvérkörzet összefogásával megszervezett Vízivárosi Advent harmadik hétvégéjén többek között az Árpád Úti, a Rákóczi utcai és a Felsővárosi óvodásoknak, valamint a Sarló utcai Nyugdíjasoknak a műsorát tekinthették meg az érdeklődők. A szombat délután program Mits Péter gyermekkoncertjével ért véget.
KÉPGALÉRIA a Vízivárosi Advent harmadik hétvégéjéről
KÉPGALÉRIA a Felsővárosi Óvoda Süni Csoportjának műsoráról
 Ezen a hétvégén is a Vízivárosi Általános Iskola melletti téren és az intézmény aulájában folytatódott szombaton délután a harmadik Vízivárosi Advent. Az idei esztendőben rendhagyó módon a 3., 4., 10. és a 11. számú választókörzetek összefogásával valósul meg a karácsonyi készülődés. A programok szervezésében a Vízivárosi LISZI és az ART Kulturális Egyesület működik közre.
 Az eseményen Dr. Horváth Miklósné, a városrész önkormányzati képviselője, Deák Lajosné, a 11. számú választókörzet, valamint Földi Zoltán, a Felsőváros önkormányzati képviselő is köszöntötte a megjelent családokat. Ezt követően gyújtották meg az adventi koszorún a harmadik, az öröm gyertyáját.
 Szombaton ünnepi műsorral lépett fel az Árpád Úti Óvoda, a Felsővárosi Iskola, a Rákóczi utcai és a Felsővárosi Óvoda gyermekei, valamint a Sarló utcai Nyugdíjasok tagjai. Kozáry Ferenc színművész előadásában adventi történeteket ismerhettek meg a résztvevők, amelyet A Hóember ajándéka című bábelőadás követett. Székesfehérvár testvérvárosai közül a cseh Hradec Králové képviselői mutatták be országuk karácsonyi hagyományait, az érdeklődők pedig megkóstolhatták a Vanocka süteményt is. A programot Mits Péter gyermekkoncertje zárta le.