-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
A hét magyar fejlesztési pólus között szerepelhet Székesfehérvár
A tegnapi kormányhatározat értelmében Budapest, Pécs, Szeged, Miskolc, Győr és Debrecen mellett Székesfehérvár is bekerült Magyarország fejlesztési pólusai közé. Székesfehérvár Veszprémmel együtt - mint egymáshoz közeli, egymást kiegészítő előnyökkel rendelkező városok – jelent egy fejlesztési pólust. Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, a meghatározott fejlesztési pólusokat az állam kiemelten kezeli, eredetileg 5 város szerepelt ebben a körben, viszont Warvasovszky Tihamérral együtt sikerült eredményesen lobbizni a Gazdasági Minisztériumnál Fehérvár érdekében.
Fejlesztési pólusonként a kormány 100 millió forintot ad a versenyképesség erősítésére vonatkozó programok kidolgozásához. Székesfehérvár és Veszprém együtt, egy közös programot készít. Ezek között szerepel például a királyi városok programja, Fehérvár ebben a „királyi panteon” projekttel vesz részt. A sajtótájékoztatón elhangzott: a városnak ki kell használnia Veszprém szellemi tőkéjét, az informatikai, műszaki egyetem irányába kell elmozdulnia Fehérvárnak, valamint a kutatásfejlesztésben is segítséget jelent a Veszprémi Egyetem háttere. A fejlesztési pólusok elgondolásai a 2007-2013 közötti időszakra szóló II. Nemzeti fejlesztési terv operatív programjába épülnek be.
Warvasovszky Tihamér polgármester szerint a döntéssel Székesfehérvár „beemelődött a kiemelt városi körbe”, a fejlesztési pólussá történő kiemelés a város oktatási-képzési intézményeinek, az itt élő és dolgozó emberek munkájának elismerését jelenti. Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, a meghatározott fejlesztési pólusokat az állam kiemelten kezeli, eredetileg 5 város szerepelt ebben a körben, viszont Warvasovszky Tihamérral együtt sikerült eredményesen lobbizni a Gazdasági Minisztériumnál Fehérvár érdekében. Molnár szerint egyéves politikai harc eredménye a kiemelt városok közé kerülés, amely évtizedekre meghatározza a város fejlődését. A kormány szerdán fogadta el az Országos Területfejlesztési Koncepciót is, amely keretet ad a térségfejlesztéshez. A politikusok kiemelték, hogy a fejlesztési pólusok meghatározása nem érinti a régióközpontok kérdését, ugyanis erről a Közép-Dunántúli Régión belül már konszenzusos döntés született: Székesfehérvár a régióközpont.