-
Suzana Lazović az új edző
Nyolc új játékos és új vezetőedző mutatkozott be szerdán délután az Alba Fehérvár KC szezonnyitó sajtótájékoztatóján a Köfém Sportcsarnokban. A csapat idén is kiemelt figyelmet fordít a saját nevelésű játékosok beépítésére, a cél pedig, hogy stabilizálja a helyét a bajnokság középmezőnyében.
2024.07.17. -
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.
A hölgyeknél hétfőn már az elődöntőket, az uraknál a negyeddöntőket rendezik a Kiskút Kupán
Mamut mezőny jött össze a pandémiás helyzet okozta leállás utáni első hazai, hivatalos tenisztornán, a Kiskút Kupán: szombaton százhuszonnyolcan jelentkeztek a versenyirodában. Két nap után, vagyis vasárnap estére kialakult a női döntő párosítása, a férfi első osztályban a negyeddöntőket rendezik hétfőn.
![A hölgyeknél hétfőn már az elődöntőket, az uraknál a negyeddöntőket rendezik a Kiskút Kupán](/_upload/images/news/59727/Fehervar_Kupa_Kiskut_Tenisz-0029.jpg)
A hölgyeknél szombaton az első körben rögtön kiesett jó néhány kiemelt, a nyolcadik helyen rangsorolt Jánosi Luca sima két játszmában kapott ki Dankó Vanessától, míg a Kiskút Tenisz Klub játékosa, Udvardy Luca a harmadik kiemelt Müller Nikolettát verte 6:1, 7:6 arányban. Luca a második körben már nem járt ilyen sikerrel, az MTK-s Szabanin Natáliától szenvedett vereséget, és búcsúzott hazai tornájától. Szabanin a negyeddöntőben a hatodik kiemelt Varga Viktóriának összesen három gémet engedett. A női torna egyik legnagyobb meglepetését azonban a kiskútas Fárbás Réka okozta, az első helyen rangsorolt játékos csak a második körben lépett pályára, azt pedig maga sem gondolta, hogy nem lesz számára folytatás, a fiatal Tóth Amarissa lepte őt meg. Tóth egyébként egészen az elődöntőig menetelt, ott azonban sérülés miatt feladni kényszerült a Szabanin elleni összecsapást. Az alsó ágon csak az egyik kiemelt jutott el a legjobb négyig, Kántor Anna (4.) az első körben, Bartha Panna (7.) és Wiandt Viktória (5.) a legjobb nyolc között esett ki. Az elődöntőt ezen az ágon a második kiemelt Molnár Kitti, valamint a a Kántort és Barthát is búcsúztató Matkó Réka vívta. A döntőbe Molnár jutott be 6:3, 6:4 arányú győzelmével.
A férfiaknál hatvannégyes főtáblát írtak ki az első osztályban. A közelmúltban a legmagasabban jegyzett magyar teniszezőt, Fucsovics Márton legyőző Marozsán Fábián első kiemeltként várta a Kiskút Kupát, az első fordulóban pedig erőnyerőként nem kellett pályára lépnie, a másodikban pedig 6:1, 6:0 arányban intézte el Czigler Bálintot, a nyolcaddöntőben pedig a 16. helyen rangsorolt Velcz Zsombort ejtette ki Marozsán 6:1, 6:4 arányban. A második kiemelt, Davis Kupa-játékos Piros Zsombort sem szólította pályára az első körben Galambos Gábor versenyigazgató, a másodikban pedig sima két szettben vert Mészáros Patrikot, a nyolcaddöntőtől azonban visszalépett sérülés miatt Piros, így eldőlt, nem jön össze Székesfehérváron az álomdöntő. A nagy jövő előtt álló, fiatal kora ellenére komoly nemzetközi rutinnal is bíró Makk Péter szépen menetelt, a negyeddöntőig összesen négy játékot engedett ellenfeleinek. De az utóbbi hetekben Székesfehérváron is készülő Madarász Gergely is ott lesz a hétfői negyeddöntőben, ezt éppen a Bregyó TC játékosa Sallay Péter bánta, kettejük meccse 6:1, 6:3-mal ért véget. A legjobb nyolc között ott lesz még Szendrői László (8.), Zeljenka Martin(9.), Borsos Gábor (4.), Hornung Gábor és Varga-Tóth Olivér (15.).
Hétfői párosítások:
Női döntő:
Szabanin Natália - Molnár Kitti (tervezett kezdés: 11:30)
Férfi 1., negyeddöntők:
Marozsán Fábián - Szendrői László (tervezett kezdés: 10:00)
Madarász Gergely - Zeljenka Martin (tervezett kezdés: 10:00)
Makk Péter - Borsos Gábor (tervezett kezdés: 11:30)
Hornung Iván - Varga-Tóth Olivér (tervezett kezdés: 11:30)
az elődöntők tervezett kezdési időpontja 13:00, és 14:00