-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
A Holokauszt áldozataira emlékeztek a Zsinagóga Emlékműnél
A Holokauszt Magyar Áldozatainak Emléknapján tartottak megemlékezést Fehérváron a Zsinagóga Emlékműnél, ahol beszédet mondott Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke is. Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester helyezett el koszorút az emlékműnél.
2013.04.16. 14:52 |
A Holokauszt Magyar Áldozatainak Emléknapján tartottak megemlékezést Fehérváron a Zsinagóga Emlékműnél, ahol beszédet mondott Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke is. Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester, a Fejér Megyei Önkormányzat nevében pedig Pleizer Lajos alelnök helyezett el koszorút az emlékműnél.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/aprilis/varga.jpg)
Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke a megemlékezésen felidézte, hogy a vészkorszakban 600 ezer magyar zsidót, köztük 3000 fehérvári embert hurcoltak el. Elmondta, hogy akik túlélték a vészkorszakat, azok egészségüket, családjukat, vagyonukat elvesztve egész életükben hordozzák a sebeket.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/aprilis/holuj1.jpg)
Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester, a Fejér Megyei Önkormányzat nevében pedig Pleizer Lajos alelnök vett részt a megemlékezésen és helyezett el koszorút a Zsinagóga Emlékműnél. A megemlékezésen a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjai adtak műsort.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/aprilis/holuj2.jpg)
2001 óta minden év április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk. 1944-ben e napon kezdődött meg a magyarországi zsidók gettókba tömörítése Kárpátalján. Az ezt követő hónapok során több mint 400 000 zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról Auschwitz-Birkenauba.