-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
A Királyi Napok Finn vendégegyüttese dobogós helyen végzett az Örömtáncon
Örömtánc elnevezéssel nemzetközi modern néptáncversenyt és gálát hirdetett a Magyar Televízió. A tradicionális táncokat modern interpretációban bemutató műsorban a Magyar Állami Népi Együttes táncosai által alkotott csapatok hírességekkel egészültek ki, míg a sorozat második szakaszában külföldi néptáncegyüttesek is bekapcsolódtak a műsorba. A finnek képviseletében a Királyi Napokon is részt vevő Rimpparemmi tánccsoport vetélkedett, szereplésükkel a szakmai harmadik helyezést érték el.
Vasárnap este 8 ország - köztük hazánk - táncosai mérték össze néptánctudásukat. A Magyar Állami Népi Együttes mellett Szlovákia, Törökország, Bulgária, Finnország, Horvátország, Románia és Szerbia legjobbjai léptek a nézők és a zsűri elé. Az Örömtánc vetélkedő szakmai első díját a Magyar Állami Népi Együttes nyerte el, míg a közönségtől a horvát táncosok kapták a legtöbb szavazatot.
A harmadik helyen végzett Rimpparemmi csoport tudását és a finn népzenét, néptáncot a fehérváriak is megismerhették, hiszen felléptek a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál keretében.