-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeznek
A „Szigorúan ellenőrzött életek” című dokumentumfilmet mutatják be a kommunista diktatúra áldozataira emlékezve február 23-án (szombaton) a Szent István Művelődési Házban. A programon részt vesz Tőkés László püspök, EP-képviselő, illetve a film két alkotója, Petényi Katalin és Kabay Barna. A program keretében az érdeklődők megtekinthetik a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének kiállítását. Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata február 25-én, hétfőn 09.00 órakor az ’56-osok terén tart közös megemlékezést a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából.
2013.02.22. 12:09 |
A „Szigorúan ellenőrzött életek” című dokumentumfilmet mutatják be a kommunista diktatúra áldozataira emlékezve február 23-án (szombaton) a Szent István Művelődési Házban. A programon részt vesz Tőkés László püspök, EP-képviselő, illetve a film két alkotója, Petényi Katalin és Kabay Barna. A program keretében az érdeklődők megtekinthetik a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének kiállítását.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/febru__r/komm_1.jpg)
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját, az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében, minden év február 25-én tartják. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Kovács Béla a magyarok szemében a szabadság és a nemzet függetlenségének jelképe volt.
A diktatúra áldozataira emlékezve február 23-án, szombaton 17.00 órától vetítik le a „Szigorúan ellenőrzött életek” című dokumentumfilmet. A 2012-ben készült alkotás drámai sorsokon keresztül mutatja be a román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, a Securitate működését, a vallás, az etnikai kisebbségek, az emberi méltóság elleni támadásait, és ezzel szemben a belső szabadság, morális felelősség, hit és hűség erejét, amely az áldozatok erőforrása volt kiszolgáltatottságukban. A Szent István Művelődési Ház által szervezett programon részt vesznek a film alkotói Petényi Katalin író-rendező, Kabay Barna rendező-producer és Tőkés László püspök, EP-képviselő.
A program keretében az érdeklődők megtekinthetik a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének kiállítását. A dokumentumokból, fotókból, fotómásolatokból és iratokból álló tárlat tükrözi az 1919 és 2006 közötti időszakot. Külön fejezetet szenteltek a közvetlenül a háború utáni, majd az azt követő időszaknak, a Rákosi és a Kádár rendszereknek, valamint a rendszerváltás utáni periódusnak. Különösen hangsúlyos a gulágok világát bemutató rész. A tárlat március 1-jéig, 9 és 16 óra között látogatható a Szent István Művelődési Házban. Ezt követően a kiállítás anyaga a város oktatási és közintézményeiben is megtekinthető majd. A szervezők várják azon intézmények jelentkezését, amelyek befogadnák a tárlatot, hogy minél szélesebb körben megismerjék a székesfehérváriak ezt a történelmi időszakot.
Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata február 25-én, hétfőn 09.00 órakor az ’56-osok terén tart közös megemlékezést a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából. Beszédet mond dr. Cser-Palkovics András polgármester és Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Közreműködnek a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai.